"A pedagógusok nemzetünk jövőjét alapozzák meg"
A pedagógus-életpályamodell a pedagógusoknak a jelenleginél sokkal nagyobb fizetést, kiszámítható előrejutási lehetőségeket, biztos jövőt garantál, és világos minősítési rendszerről is gondoskodik - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap, pedagógusnapi közleményében.
Dátum: 2012-06-03 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:19.553129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0A szaktárca kiemelte: a legnagyobb tiszteletet érdemlik a pedagógusok, akik "nemzetünk jövőjét alapozzák meg, amikor gyermekeinket nevelik és tanítják", ezért is fontos, hogy a pedagógusnapon megköszönjék munkájukat. A minisztérium kitért arra, hogy a kormány az elmúlt két esztendőben igyekezett megteremteni a kiszámítható iskolai élet feltételeit, visszaadni a pedagógushivatás rangját, anyagi és erkölcsi megbecsültségét.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A nagyobb állami szerepvállalással azt is biztosítani fogják, hogy a gyerekek egyformán jó iskolákban tanulhassanak, hogy Magyarországon ne legyenek első és másodrendű állampolgárok, hogy mindenkinek járjon a lehető legjobb nevelés, oktatás, bárhol is lakjon és bármilyen szociális körülmények között éljen - emelték ki. Hozzátették: a kötelező iskolába járás korhatárát a legrövidebb idő alatt elsajátítható szakképzéshez igazították, de ettől függetlenül, aki tanulni akar, továbbra is ingyenes oktatás kertében szerezhet érettségit, s megfelelő tanulmányi eredményei esetén az állam támogatja a főiskolai, egyetemi tanulmányait is.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Nagy figyelmet szentelnek a tehetségek kibontakoztatására, az iskolarendszert úgy alakítják át, hogy minél kevesebben kallódjanak el. A Nemzeti alaptanterv biztosítja a nemzeti tudásminimumot és kijelöli a XXI. században is versenyképes tudás kereteit - sorolták.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Hangsúlyozták, hogy minden pedagógus munkájára számítanak, a pedagógus-elbocsátásokkal kapcsolatos híresztelés nem több negatív hangulatkeltésnél. Azt, hogy az egyre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb pedagógusra lesz szükség a jövőben, a nyugállományba vonulók státusának be nem töltésével kívánja az oktatási kormányzat megoldani, nem pedig elbocsátásokkal - mutattak rá.
\xa0\xa0\xa0\xa0
"Évtizedes adósságokat pótolva az elmúlt két esztendőben számos feltételt megteremtettünk ahhoz, hogy az iskolákban nyugodt munka folyhasson, hogy a pedagógusok elsősorban a tanítványaikkal foglalkozhassanak kiszámítható körülmények között. Magyarország talpra állításában, a köznevelési rendszer megújításában minden hivatását szerető, munkáját elkötelezettséggel végző pedagógusra számítunk" - zárul a kommüniké.', '']