Megszűnt az MNB és a PSZÁF összevonásának lehetősége
Megszüntette a parlament a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonásának lehetőségét.
Dátum: 2012-06-04 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:31.342212, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0Az Országgyűlés hétfőn a kormány javaslatára törölte a jegybank és a bankfelügyelet összevonását engedélyező szabályt az alaptörvény átmeneti rendelkezései közül, eleget téve az Európai Bizottság elvárásának.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A parlament alkotmányügyi bizottsága december közepén terjesztette be azt a módosító javaslatot, amely lehetőséget adott arra, hogy sarkalatos törvényben összevonják az MNB és a PSZÁF feladat- és hatásköreit, ellátásukra pedig új szervezet jöjjön létre. Az alaptörvény átmeneti rendelkezései közé illesztett - december végén elfogadott - szabály alapján az új szervezet elnökét a köztársasági elnök nevezhette volna ki, a két alelnök pedig megbízatásuk végéig a jegybank és a PSZÁF hivatalban lévő elnöke lett volna.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az Európai Bizottság a kezdettől ellenezte a nemzeti bank és a pénzügyi felügyelet összevonásának lehetőségét. A kormány előbb azt vállalta, hogy erre nem kerít sort Simor András jelenlegi jegybankelnök mandátumának ideje alatt, végül elállt szándékától. Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban egy interjúban azt mondta: a kabinet annak ellenére mond le erről a lehetőségéről, hogy megítélése szerint hatékonyabb működést tett volna lehetővé. "Ha ezen múlik Magyarország pénzügyi stabilitása, akkor ezt az összevonást nem hajtjuk végre" - jelentette ki arra utalva, hogy ez volt az egyik feltétele annak, hogy a kormány megkezdhesse a hiteltárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A többi, a jegybanktörvényt érintő változásról nem határoz hétfőn az Országgyűlés, miután az IMF/EU-tárgyalásokat tárca nélküli miniszterként vezető Varga Mihály kezdeményezésére a parlament úgy döntött, elhalasztja a módosítások zárószavazását. A miniszter a hiteltárgyalások előkészítése miatt fordult ezzel kéréssel a Fidesz frakcióvezetőjéhez, Rogán Antalhoz. Az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap ugyanis a múlt héten azt jelezte, több kérdésben továbbra is aggályaik vannak az MNB-törvény módosítása miatt.', '']