Finn miniszterekkel tárgyalt Pintér Sándor
Dátum: 2012-06-04 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:36.392550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tDr. Pintér Sándor belügyminiszter tárgyalásokat folytatott Helsinkiben Päivi Räsänen finn belügyminiszterrel és Krista Kiuru finn lakásügyi és kommunikációs miniszterrel.', 'A belügyminiszterek tárgyaltak a cserbenhagyásos bűnelkövetés tervezett új szankciórendszeréről, a rendészeti igazgatás reformjáról, valamint egyeztettek a soron következő Bel- és Igazságügyi Tanács ülésén szereplő napirendi pontokról. A magyar félnek bemutatták a finn rendőrök felszerelését is.
\xa0\xa0\xa0
A magyar belügyminiszter Kiuru miniszter asszonnyal ismertette az ócsai Szociális Családiház-építési Programot, és megtekintett egy energiatakarékos házat.\xa0 Dr. Pintér Sándor beszámolt a Belügyminisztériumnak a településrendezési és építési követelmények (OTÉK) szabályainak ésszerűsítésével kapcsolatban tett lépéseiről. Ezt követően a miniszterek tárgyaltak a helyi önkormányzatokkal való kormányzati együttműködés követendő módszereiről is.
\xa0\xa0\xa0
A kétoldalú tárgyalások baráti hangulatban folytak.', '
']