Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Emmi tiltakozik a sajóhidvégi romák megfenyegetése ellen

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tiltakozik és fellép minden gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltő, rasszista magatartással szemben.


Dátum: 2012-06-04 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:37.475462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárca társadalmi felzárkózásáért felelős államtitkárságának közleményében arra reagált, hogy hétfőn 19, romák lakta sajóhidvégi ház postaládájában gyalázkodó hangvételű, halálos fenyegetéseket is tartalmazó szórólapot találtak, amelyen nyilaskereszt és horogkereszt, valamint a Jobbik logója és a Magyar Gárda neve is szerepel.

A minisztériumi közleményben úgy fogalmaztak: a leghatározottabban elítélik az ilyen cselekedeteket, továbbá tiltakoznak és fellépnek minden gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltő, rasszista magatartás ellen, amely etnikai, faji alapon - legyen szó cigányokról, magyarokról vagy zsidókról - embereket vagy embercsoportokat megbélyegez. Kérik a rendőrséget, hogy kiemelt figyelemmel kezelje az etnikai gyűlöletkeltést és megfélemlítést célzó eseteket. Minden rendelkezésére álló eszközt fel kell használni a társadalmi békétlenséget szító, a közbiztonság érzetének rombolására törekvő emberek elfogására és felelősségre vonására - áll a közleményben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közösség elleni izgatás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes vagy tettesek ellen. A Jobbik közleményben határolódott el a szórólap tartalmától.

Kapcsolódó elemek