Turista-űrsiklók lehetnek a vadászgépekből
A nyugat-európai EADS légi-, védelmi és űripari vállalat programja szerint orosz vadászgépek űrsiklóvá alakíthatók át turisták számára. A javaslat alapján a 30 kilométeres magasságig repülő gépeket használhatnák, amelyeknél az utazók már megtapasztalhatják a súlytalanság állapotát.
Dátum: 2003-07-09 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:11.261527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EADS igazgatója szerint így igazi világűrturizmust fejleszthetnének ki. A Financial Times németországi kiadásának nyilatkozva elmondta: a jegynek nem kell drágábbnak lennie, mint egy Concorde-jegy ára volt.
Jelenleg a világon számos terv és elképzelés létezik a világűrturizmus megvalósítására. AZ EADS a vadászgépek űrsiklóvá alakításának technológiáját már szabadalomként bejelentette. Az elképzelés szerint a MiG-31-es katonai gépek hátsó részén nagyablakos kabint lehetne kialakítani. Becslések szerint 50-100 millió eurós befektetéssel az első járatok három és fél éven belül elindulhatnak.
Jelenleg az EADS befektetőket keres a tervhez, mivel maga ebben nem akar részt venni. Elsősorban az utazási ipar szereplőire, vagy pénzügyi befektetők részvételére gondol.
MTI - fidesz.hu