Kövér: A román kormány élezi a konfliktust + videó
Kövér László a Hír TV Rájátszás című műsorában elmondta: a kormány korábban kiadott egy közleményt Nyirő József ügyében, miszerint kegyeleti aktus az újratemetés, nincsenek benne politikai szándékok.
Dátum: 2012-06-05 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:44.049119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kövér hangsúlyozta: a magyar kormány nem vesz részt az újratemetésben, csak az Országgyűlés Hivatala. Nyirő sírja egy elhagyott sír volt Spanyolországban, melyet a magyar állam gondozott. Már tavaly szeptemberben kezdeményezték az író újratemetését, akkor még nem lehetett tudni, hogyan alakul a román belpolitikai helyzet és hogy önkormányzati választások lesznek. Ez is azt mutatja, hogy ez nem egy beavatkozási kísérlet a magyar kormány részéről a román belpolitikába, és a romániai magyar pártokra hatva.
Kövér aktuálpolitikai jellegűnek nevezte a botrányt, és úgy véli, pusztán a román kormány szándékától függ, hogy mikor fog csitulni.
A politikus kedden újra Erdélybe látogat a Magyar Polgári Párt rendezvényeire. A bukaresti parlament házelnökei, Vasile Blaga szenátusi és Roberta Anastase képviselőházi elnök nyílt levélben kérték Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés elnökét: halassza el tervezett romániai látogatását az önkormányzati választások utáni időszakra. Kövér erre reagálva elmondta, ezt nem teszi meg, ugyanis nem követett le semmit Románia ellen, nem vétett a törvények ellen.