Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Trianonra emlékezett Cegléd

A kérdés ma az, hogy szembe tudunk-e nézni a keserű múlttal, hogy fel tudjuk-e végre dolgozni a békediktátum okozta traumát - mondta Hegedűs Ágota azon az ünnepségen, melyet a trianoni szerződés 92. évfordulója alkalmából rendezett az önkormányzat és a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda a Városháza Dísztermében.


Dátum: 2012-06-05 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:45.711771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tTrianon óta váltakozó erősséggel, de mindig feszült volt a viszony a szomszédjainkkal, ám erre nem a hőbörgő nacionalizmus a helyes válasz, hanem a határozott külpolitika, amelynek célja a határon túl rekedt magyarok egyéni és kollektív jogainak a védelme - fejtette ki ünnepi beszédében az alpolgármester.', '2010. óta június 4-én, a trianoni szerződés aláírásának napján ünnepeljük az Összetartozás Napját. Ezzel, és az egyszerűsített állampolgárság törvényével új alapra került a magyarság közös ügye - mondta az alpolgármester. Ez az állampolgárság a jog eszközével is összeköti azokat, akik lelkileg, közös hagyományaikban, közös nyelvükkel mindig összetartoztak. Ám azt is tudnunk kell, hogy a magyarság jövőjét nem a múltja dönti el. Az dönti el, hogy mit teszünk itt, és most önmagunkért, illetve egymásért - tette hozzá Hegedűs Ágota.', 'A nemzeti tragédiára emlékezve Somogyvári Gyula: Magyar Miatyánk 1919-ben című versét mondta el Szólát Fanni 8. a. osztályos tanuló.\xa0

Ezt követően a katolikus iskola két pedagógusa, Bordás-Giesz Istvánné és Juhász Zoltán képekkel illusztrált történelmi visszatekintése következett ,,Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá" címmel. Az előadás a békediktátum körülményeiről szólt, de a hallgatóság betekintést nyert annak területi, nemzeti, gazdasági, infrastrukturális, kulturális, és demográfiai hatásaiba is.\xa0

Az előadás után Medgyes Janka és Fülöp Zsanett adta elő a Szállj dalom szállj című dalt.', 'Az ünnepi műsor után a megemlékezés a trianoni kopjafánál folytatódott, ahol egyházi szertartás keretében helyezték el a megemlékezés virágait az önkormányzat, a pártok, vallások és iskolák képviselői.', 'A megemlékezés kísérőrendezvényeként a Szent Kereszt iskola a város diákságát bevonva, interaktív módon is megkísérelte bemutatni a fiataloknak a trianoni traumát. Az iskola udvarán 15 órától vetítés, kiállítás, beszélgetés, ki-mit tud, társasjáték és aszfaltrajz is várta a diákokat és a felnőtteket, hogy segítsék az ünnepre való ráhangolódást, és a méltó felkészülést.']

Kapcsolódó elemek