Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Olyan jogszabály kell, amely minden igénynek megfelel"

Azt szeretnénk, ha valóban egy olyan törvény kerülne a parlament elé, amelynek elfogadásával a horgászat és halászat rendkívül fontos területei hosszú távon olyan szabályozást kaphatnának, amely a nagytöbbség számára kielégítő lehet - jelentette ki kedden a parlamentben Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke, „Az Európai Unió közös halászati politikájának reformja és hatása Magyarország természetes vízi halgazdálkodására, horgászturizmusára” elnevezésű konferencián. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára ugyanitt elmondta, olyan új jogszabályt szeretnének kialakítani, amely minden igénynek megfelel, és hosszú távra biztosítja a horgászat és halászat számára azokat a lehetőségeket, melyeket megfogalmaz.


Dátum: 2012-06-05 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:47.209694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szeretnénk egy olyan szabályozást hozni, amely részben átveszi az Európai Uniós joggyakorlatot, másrészt lesznek olyan specifikus hatásai, amelyek csak nálunk, Magyarországon lehetnek majd érvényesek – mondta az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke.

Azt gondolom, komoly előrelépés lehet hazánk számára, ha beérik az a szakmai munka, amit Áder János köztársasági elnök úr még az európai parlamenti képviselősége idején kezdett meg, amelynek köszönhetően a következő támogatási időszakban nemcsak a sósvízi, hanem az édesvízi halállomány fejlődésére, a kihalás előtt álló halfajok pótlására is lehet majd eu-s forrásokat igénybe venni - emelte ki a kormánypárti honatya.

Azt szeretnénk, ha valóban egy olyan törvény kerülne a parlament elé, amelynek elfogadásával a horgászat és halászat rendkívül fontos területei hosszú távon olyan szabályozást kaphatnának, amely a nagytöbbség számára kielégítő lehet – húzta alá Bánki Erik. Itt az alkalom, hogy mindannyian hozzátegyük ötleteinket, elképzeléseinket egy új törvény megszületéséhez. Azt gondolom, hogy ez a későbbiekben mindannyiunk számára nagyon sok sikert és eredményt fog hozni – tette hozzá.

Budai Gyula előadásában úgy fogalmazott, egy társadalmi konszenzuson alapuló új törvény megalkotására volna szükség, amely az 1997-es halászatról és horgászatról szóló törvényt úgy módosítaná, hogy a jogszabályhoz kapcsolódóan mindenki el tudja mondani a véleményét, hozzá tudná tenni szakmai javaslatait. Hozzátette, olyan törvényt szeretnének kialakítani, amely minden igénynek megfelel, és hosszú távra biztosítja a horgászat és halászat számára azokat a lehetőségeket, melyeket megfogalmaz.

A VM parlamenti államtitkára szólt az unió közös halászati politikájának irányvonaláról is. Ezzel összefüggésben felidézte, 1983-ig a halászat a közös agrárpolitika részét képezte az EU-ban, csupán ezt követően vált le és indult el a közös halászati politika, amely a tagországok tengeri halászatának közös szabályozására jött létre. Budai emlékeztetett arra is, az utóbbi években felértékelődött édesvízi halállomány és hangsúlyosabb szerepet kapott a haltermelés és az édesvízi halgazdálkodás.

A kormánypárti politikus kitért rá, a legtöbb uniós tagállam azonos elvet vall abban a témában, hogy a halászat természetes, megújuló és közös vagyon, amely közös örökségünk részét képezi. Budai utalt rá, ez az Európai Parlament közös halászati politikájáról szóló jelentésében is szerepel, amelyet minden tagállam magára nézve kötelezőnek tart. Rámutatott, Európa egységes álláspontot képvisel abban a tekintetben, hogy a tagországok felismerték, a tradíciók megőrzése mellett a gazdasági környezetben a halgazdálkodás hozzájárul az ökoturizmus, a környezetvédelem, az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás elterjedéséhez.

Budai Gyula felhívta a figyelmet arra a negatív jelenségre is, miszerint az uniós halállomány mintegy 75 százalékát túlhalásszák.

Az államtitkár Magyarország és az unió halászati politikájának kapcsolódási pontjairól is beszélt. Kifejtette: hazánknak leginkább arra kell koncentrálnia, hol tudjuk megtalálni az unióval való közös politikában azt a szegmenst, amely a magyar vidéknek, a halászatból, horgászatból élő embereknek tud lehetőséget biztosítani.

Kapcsolódó elemek