Műveltségi csapatversenyt hirdet Csepel Önkormányzata
Budapest XXI. Kerület irodalmi és műveltségi csapatversenyt hirdet a két világháború közötti Erdélyről és annak irodalmáról a Kárpát-medencei magyar középiskolák diákjai részére - közölte portálunkkal Csepel Önkormányzata, kedden.
Dátum: 2012-06-05 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:59:51.196947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják: a verseny aktualitását a Nemzeti Alaptanterv kibővítése, Nyirő József halálának 60. évfordulója és a nemzeti összetartozás iskolai programjának erősítése indokolja. A 2012. és 2013-ban zajló, háromfordulós versenyre a 11-12. évfolyamos középiskolások háromfős csapatai jelentkezhetnek. A verseny döntőjét élő televíziós közvetítéssel, Székelyudvarhelyen rendezik, a döntőbe kerülő tíz legjobb csapat részvételével.
A csapatok és felkészítő tanáraik térítésmentesen vehetnek részt a székelyudvarhelyi vetélkedőn.
A verseny fővédnöke: dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
A verseny védnökei: Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere és Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, Csepel alpolgármestere.
Szakmai együttműködő partnerek: Dr. Takaró Mihály irodalomtörténész, Dr. Cserhalmi Zsuzsa irodalmár, Dr. Medvigy Endre irodalomtörténész, Fráter Olivér történész.
A versennyel kapcsolatos szervezési, tartalmi információkat, - így az ajánlott irodalmat is - szeptemberben a verseny honlapján, a www.nyiro60.hu oldalon, illetve országos napilapokban és a pedagógiai folyóiratokban jelentetik meg. Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 30.