Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány elítéli a Schweitzer Józsefet ért támadást

A magyar kormány a leghatározottabban elítéli, hogy inzultálták Schweitzer József világhírű tudóst, nyugalmazott országos főrabbit, a magyar értelmiség egyik legmegbecsültebb tagját - közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán.


Dátum: 2012-06-06 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:00.275790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Leszögezték: a kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa. A kormány egyúttal világossá teszi, hogy az ország valamennyi polgárát megvédi az ilyen támadásoktól - rögzítette közleményében a szóvivői Iroda.

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit az utcán egy ismeretlen szidalmazta kedden. A történtekről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tájékoztatta az MTI-t, "a Magyarországot elöntő rasszista gyűlölethullám újabb megnyilvánulásának" nevezve, hogy egy ismeretlen odalépett az utcán a volt főrabbihoz, szidalmazta, és azt mondta neki: "utálok minden zsidót".

Kapcsolódó elemek