Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszakerült helyére a székesfehérvári Országalma keresztje

Visszakerült helyére a székesfehérvári Országalma szombaton megrongált keresztje - közölte a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2012-06-06 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:02.752455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bozai István elmondta, a több darabra tört keresztet Kocsis Balázs székesfehérvári restaurátor ragasztotta össze, majd tette vissza a helyére. Az ügyvezető igazgató a helyreállítás pontos költségeiről még nem tudott nyilatkozni, de az szerinte "százezres nagyságrendű".

Szombaton Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy a rendőrök vizsgálják a térfigyelő kamerák felvételeit, és szemtanúk jelentkezését várják. Emlékeztetett arra, hogy 2011 júliusában szintén letörték a keresztet. Akkor két ittas fiatalember mászott fel az Országalmára, és rongálta meg a keresztet. Az elkövetőket néhány órán belül elfogták, és tettükért társtettesként, kulturális javak sérelmére elkövetett rongálás bűntette miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere megdöbbenésének adott hangot, az ismeretlen tettesek szerinte "nemcsak egy köztéri alkotást, hanem Székesfehérvár történelmi múltját sem tartották tiszteletben".

Az Országalmát - Ohmann Béla alkotását - 1943-ban avatták fel. A vörös márványból készült gömb körbefutó felirata idézet egy 1237-ben kelt oklevélből, amely szerint Fehérvár szabadságjogait Szent István adományozta.

Kapcsolódó elemek