Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Könyvespolc a közterületen

Nem mindennapi könyvszekrénnyel találkozhat az, aki a Római téren jár. A harmadik  kerületi önkormányzat és a Platán Könyvtár közös kezdeményezése az irodalom iránti érdeklődést kívánja növelni és a nyomtatott könyvek olvasását népszerűsíteni.


Dátum: 2012-06-06 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:11.639409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az acéllemezekből készült, üvegajtóval felszerelt közösségi könyvszekrényt a megjelent érdeklődők előtt Bús Balázs polgármester bontotta ki fólia csomagolásából, majd elhelyezte benne az általa kiválasztott és a leendő olvasók figyelmébe ajánlott könyveket.

Az Aquincum Könyv Megálló nevet viselő utcabútor a papíralapú könyvek újra felfedezésének szükségességét kívánja demonstrálni. Az oldalán olvasható szabályzat szerint a mini könyvtár cserealapon működik, azaz egy hozott könyvért cserébe vihet el az olvasó egy polcon lévő másikat. A készlet állandó forgása biztosítja a könyvállomány frissülését.

A kezdeményezők bíznak abban, hogy a köztéri könyvszekrény hosszú távon is képes lesz küldetésének megfelelni, ám ha valaki nem rendeltetésszerű használat vagy rongálás jeleire bukkan, az ezt a 368-7093-as telefonszámon jelezheti.

Kapcsolódó elemek