Németh: Magyarország a határon túli magyarok mögött áll
Az elmúlt években lezajlott a Kárpát-medencei magyarság politikai szerveződésének létrehozása, látványos eredményeket is hozott a különböző szervezetek működése, de közben a közelmúltban felerősödtek a belső viták, ellentétek, és a felütötte fejét a pártoskodás, amely sokszor rágalmazó hadjáratokkal járt együtt - fejtette ki Németh Zsolt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette, ez a pártoskodó szemlélet ma a határon túli politikai szemlélet legnagyobb problémája. Ezért is tartja fontosnak, hogy a Tőkés László védnökségével működő Erdélyi Magyar Néppárt megfogalmazta az új egység létrehozásának programját.
Dátum: 2012-06-07 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:16.188834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiemelte: az olyan nehéz kérdésekben, amelyekben vita támadt Magyarország és Románia között – például a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar kara, vagy a választójogi törvény kisebbségi vonatkozású cikkelyei – egyetértésnek kell kialakulnia az erdélyi magyar politika meghatározó tényezői között. A magyar diplomácia csak úgy tud támogatást nyújtani a határon túli magyar közösségeknek, ha az őket érintő kérdésekben politikai konszenzus jön létre. Németh Zsolt hangsúlyozta, Magyarország segíteni akar, a határon túli magyarok mögött áll, de nekik is meg kell fogalmazniuk az álláspontjukat az érzékeny kérdésekkel kapcsolatban.
A politikus bízik benne, hogy a romániai választási kampány végeztével csökkenhet a Magyarország és Románia közti feszültség, és megkezdődhet az érdemi párbeszéd. Magyarország stratégiai partnerként tekint Romániára, értéknek tekinti, hogy az elmúlt években közös érdekek mentén együttműködést tudott kialakítani a két ország, s továbbra is nyitott a párbeszéd folytatására - tette hozzá.