Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán: Az állam keretet ad a piac működéséhez

Az állam szabályozói szerepének fontosságáról beszélt Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető csütörtökön Budapesten, az Edutus Főiskola által az állam gazdasági szerepvállalásáról rendezett konferencián.


Dátum: 2012-06-07 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:20.411782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA szabályozó államnak van értelme, szükség van rá, mert keretet ad a piac működésének - hangsúlyozta a fideszes politikus. Kifejtette: ha az állam a "helyén lett volna" 2002 és 2010 között, és meghozta volna a bankszektor működésére vonatkozó szabályokat, gátat lehetett volna szabni a devizahitelek mértéktelen, a kockázat mérlegelése nélküli elterjedésének. Ha a szabályozó állam időben lépett volna, valószínűleg nem kellene tömegével megoldást keresni a devizahitelesek gondjaira - mondta.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Elgondolkodtatónak nevezte a politikus azt is, hogy a magyar telekom-szektorban 2009-2010-ben - amikor még semmilyen különadó nem volt ezen a területen - jelentősebben\xa0\xa0emelkedtek az árak, mint 2011-ben, amikor már létezett ez a fizetési kötelezettség. Rogán Antal helyesnek nevezte, hogy 2010 után a szabályozó állam határozottan kezdett működni.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Kijelentette: Magyarországon, éppen úgy, mint bárhol a világon a piacgazdaságban, az egyik legfontosabb szerep az állam szabályozó feladatának ellátása, a felelősségvállalás, és az, hogy az állam végiggondolja, az adott közösség egy-egy területen hova akar eljutni. A piacgazdaság előnyei akkor érvényesülnek, ha a jogok mellett a kötelezettségek, a lehetőségek mellett a korlátok, a szabályok is ott vannak. Ezek nélkül nem működik a piacgazdaság, és a demokrácia sem - mondta Rogán Antal.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A szabályozó szerepét be nem töltő állam nagyobb károkat tud okozni, mint a szabályozás területén innovatívan előremenő, a szabályokat világosan megfogalmazó - hangsúlyozta a politikus, V. kerületi polgármester. A tatabányai központú Edutus Főiskola csütörtökön nyitotta meg Budapesten, a Belvárosban felújított új oktatási bázisát és rendezvényközpontját.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Tóth Gábor, az Edutus Főiskola stratégiai igazgatója a megnyitó alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új oktatási létesítményben két tanműhelynek is helyt adtak, ahol a hallgatók nemcsak szakirányú gyakorlati ismereteket szerezhetnek, hanem lehetőségük lesz arra is, hogy ledolgozzák a tandíjat. Felhívta a figyelmet az Edutus Pegazus Programra, amely a munkaadói oldal bevonásával támogatja a programban résztvevő hallgatókat abban, hogy tandíjukat munkával előteremtsék.', '']

Kapcsolódó elemek