"A miniszterelnök figyelembe veszi az emberek véleményét"
A nemzeti konzultáció a közös ügyek eldöntésében való részvétel lehetőségét adja meg azoknak, akik ezt fontosnak gondolják a két választás között is. Visszautasítjuk, hogy a szocialisták "alibikonzultációnak" nevezik a kezdeményezést, ezek valódi, fontos és nyitott kérdések, a miniszterelnök kíváncsi az emberek véleményére és figyelembe veszi azt - reagált Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke Török Zsolt (MSZP) közleményére.
Dátum: 2012-06-07 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:27.395188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja, az Új Nemzeti Konzultációt útjára indító Orbán Viktor miniszterelnök világosan kifejtette: a konzultáció lényege az állampolgári részvétel. A nemzeti ügyek kormánya szakított azzal a gyakorlattal, hogy négyévente egyszer elmennek az emberek választani, és utána négy évig a politikai vezetők feléjük se néznek. A kormányfő szerint Európában most kulcskérdés, hogy a választott vezetők és az emberek között fennmaradjon a stabil, kiszámítható kormányzáshoz szükséges együttműködés - olvasható a közleményben.
Orbán Viktor ezért egyfajta együttkormányzást hirdetett meg; a nemzeti konzultáció a közös ügyek eldöntésében való részvétel lehetőségét adja meg azoknak, akik ezt fontosnak gondolják a két választás között is. Visszautasítjuk, hogy a szocialisták "alibikonzultációnak" nevezik a kezdeményezést, ezek valódi, fontos és nyitott kérdések, a miniszterelnök kíváncsi az emberek véleményére és figyelembe veszi azt - hívja fel a figyelmet Havasi Bertalan.
Az Új Nemzeti Konzultáció keretében egy polgár megszólítása (a levél legyártása, borítékolás, kézbesítés és a válaszok feldolgozása) kevesebb, mint 105 forintba kerül. Egy népszavazás megrendezése 5 milliárd forint. A nemzeti konzultációval ennek kevesebb, mint ötödéért is ki lehet kérni az emberek véleményét, ráadásul ebben a formában érdemben is ki tudják fejteni véleményüket az ország előtt álló legfontosabb kihívásokkal kapcsolatban - zárul a dokumentum.