Elsődleges fontosságú a schengeni térség egysége
Az Európai Unió belügyminiszterei 2012. június 7-én Luxembourgban tanácsülést tartottak, amelyen általános megközelítést fogadtak el a "schengeni kormányzás" javaslatcsomagról. Ennek legnagyobb érdeklődést kiváltó eleme a belső határellenőrzés visszaállításának lehetősége volt. A schengeni kormányzás-javaslatcsomag megerősíti a schengeni értékelést, és létrehozza a súlyos, tartósan fennálló hiányosságok esetén alkalmazható, a schengeni térség önvédelmét jelentő korrekciós mechanizmust, amelynek végső eleme a belső határok ellenőrzése visszaállításának lehetősége - olvasható a Belügyminisztérium csütörtöki közleményében.
Dátum: 2012-06-07 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:27.843879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA miniszterek ismételten megerősítették, hogy a schengeni vívmányok, a polgárok utazási szabadsága és a schengeni térség egységének megőrzése elsődleges fontosságú. Ennek megfelelően kiemelésre került, hogy a határellenőrzés visszaállítására csak kivételesen, végső eszközként, az uniós és tagállami segítségnyújtás valamennyi lehetőségének igénybe vételét követően, kizárólag súlyos, elhúzódó problémák esetén kerülhet sor. Indokai a közrend és a belső biztonság védelme lehetnek. A visszaállítás a problémák orvoslásának idejére, de legfeljebb hat hónapra szólhat, amely összesen még három alkalommal hosszabbítható meg, és kizárólag az adott tagállam vonatkozásában lenne alkalmazható.', 'Az egyoldalú döntések elkerülése érdekében a döntés meghozatala csak közös eljárásban, az Európai Unió Tanácsában minősített többséggel elfogadott javaslat alapján történhetne. A vonatkozó jogszabályok hivatalos elfogadásához az Európai Parlamenttel is meg kell állapodni, ami a ciprusi elnökség egyik jelentős feladata lesz 2012 második felében.\xa0\xa0Az új szabályok csak ezt követően\xa0\xa0léphetnek hatályba. Az ülésen Magyarországot Kontrát Károly államtitkár képviselte.', 'A tervezetekkel kapcsolatos kompromisszumos elnökségi javaslatok megfeleltek Magyarország és a magyar emberek érdekeinek.', '
']