Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kínai-magyar együttműködés foglalkoztatási kérdésekben

Foglalkoztatási kérdésekről is tárgyalt Wang Xiaochu (Vang Hsziao-csu), a Kínai Népköztársaság Humánerőforrás és Társadalombiztosítási Minisztériumának miniszterhelyettese csütörtökön, amikor fogadta őt Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár Budapesten - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.


Dátum: 2012-06-07 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:28.267149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozón - a foglalkoztatási és szakképzési területet érintő tapasztalatcserét követően - az együttműködés további területeit rögzítő közös nyilatkozatot írtak alá a felek. Az elkövetkező időszakban, a keleti nyitás jegyében, számos más területen nyílhatnak mindkét fél számára előnyös együttműködési lehetőségek - jegyzi meg az NGM közleménye.

Kapcsolódó elemek