Tőkés: Egyetlen közös magyar ügy létezik
A XXI. századi Európa alapértékeit semmibe véve korlátoznák az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát azok a román pártok, amelyek vezetői obskúrus nyilatkozatokkal vegzálják Magyarország közméltóságait - olvasható Tőkés László európai parlamenti képviselő csütörtöki közleményében.
Dátum: 2012-06-07 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:28.759658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tAz MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint az EP-képviselő sajnálattal állapította meg, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is csatlakozott ehhez "a soviniszta-nacionalista kórushoz", sőt, egyes vezető romániai magyar politikusok még túl is licitálják a többségi nemzet hangadóit - véli Tőkés. Név szerint Kelemen Hunort, Frunda Györgyöt és Borbély Lászlót bírálta, akik az elmúlt napokban tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy magyarországi politikusok "beavatkoznak" a romániai helyhatósági választási kampányba.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Tőkés szerint mintha ismét visszatérne a kommunista diktatúra időszaka, hiszen az RMDSZ a Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátor "be nem avatkozás" doktrínájára emlékeztető módon hazaküldené az anyaországi politikusokat, miközben - magyarországi szocialista "elvtársai" gyakorlatát átvéve - az uniós "tanító bácsihoz" rohangál feljelentgetni, panaszkodni, hogy kintről, hatalmi szóval oldják meg kétes panaszait - olvasható a közleményben.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Tőkés szerint nem létezik több "magyar ügy", hanem egyetlen közös magyar ügy létezik, így minden, ami a romániai magyarsággal történik, az érinti a magyarországiakat, és mindaz, ami Magyarországon és Kárpát-medence szerte történik, az a romániai magyarság ügye is.', '']