Farkas: Elítéljük a főrabbit ért barbár támadást
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) csütörtökön elítélte a Schweitzer József elleni támadást, egyben szolidaritásukról biztosították a nyugalmazott országos főrabbit. Schweitzer Józsefet az utcán egy ismeretlen szidalmazta kedden. A támadást Áder János köztársasági elnök és a kormány is elítélte.
Dátum: 2012-06-07 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:29.655363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tFarkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, az ORÖ elnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "a főrabbit ért barbár támadást mindenekelőtt kultúremberekként ítélik el a magyarországi legitim roma vezetők, s emberiességi alapon biztosítják szolidaritásukról az egykori főrabbit".
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az ORÖ elnöke azt írta, korábban is jelezték, hogy "veszélyes az a folyamat, amelyet Dániel Péter szándékos provokációja indított el a Horthy-szobor megrongálása kapcsán, s amelyre válaszreakcióként először a Wallenberg-szobrot gyalázták meg, majd Nagykanizsán már tettlegesen fenyegették rasszista szélsőségesek a cigány kisebbséget". "Újból leszögezzük: szélsőség újabb szélsőséget szül. Ez igazolódott be a köztiszteletben álló egykori budapesti főrabbi megtámadása kapcsán is" - tette hozzá Farkas Flórián.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A történtekről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tájékoztatta kedden az MTI-t. A szövetség "a Magyarországot elöntő rasszista gyűlölethullám újabb megnyilvánulásának" nevezte, hogy egy ismeretlen odalépett az utcán a volt főrabbihoz, szidalmazta és azt mondta neki: "utálok minden zsidót".
\xa0\xa0\xa0\xa0
A támadást a napokban elítélték a történelmi egyházak, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, valamint az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is.', '']