Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Rendezzük a vitás kérdéseket

A kohéziós politika forrásai a következő hétéves időszakban csökkennének a tervek szerint – mondta az m1 Az Este című műsorában csütörtökön Martonyi János. A külügyminiszter szólt arról is, hogy a közeljövő egyik legfontosabb feladata: megerősíteni az erdélyi magyarság egységét.


Dátum: 2012-06-08 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:31.906989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország számára elfogadhatatlan, hogy 2014 és 2020 között csökkenjen a kohéziós támogatás. A magyar álláspont szerint a gazdasági visszaesésből Európa csak munkahelyek létrehozásával szabadulhat, és az alap segítségével az elmúlt 10 évben 2 millió 400 ezer munkahely jött létre.

A kohéziós politika forrásai a következő hétéves időszakban csökkennének a tervek szerint – mondta az m1 Az Este című műsorában a külügyminiszter. Magyarországot ez különösen érzékenyen érintheti, mert 20 százalékkal kevesebb pénz érkezne, ez a számítási módszernek köszönhető – jegyezte meg a politikus.

Az Európai Bizottság előterjesztése óta megy a harc a kohéziós források csökkentése ellen, ez a harc azonban már a tagállamok között folyik – jegyezte meg Martonyi János. A helyzet ugyanakkor nem drámai – tette hozzá. A magyar érdekekhez legközelebb a balti államok érdekei állnak – fogalmazott, kiemelve: a visegrádi országok esetében világosan kell látni, hogy a jelenlegi számítások szerint egyesek jól járnának, mások pedig nem.

Nyirő József újratemetésével kapcsolatban elmondta: ez egy kegyeleti aktus volt, amit semmilyen körülmények között nem szabad politikai üzenetnek tekinteni, és a házelnök útja sem tartalmazott semmi rendkívülit – utalt a miniszter Kövér László Romániai utazására. Martonyi János szerint a közeljövő egyik legfontosabb feladata az, hogy megerősítsék az erdélyi magyarság egységét.

A politikus kifejtette: az elmúlt hetekben enyhült az a kampány is, amely az unió felől érte az országot, józanabb, tárgyilagosabb elemzések jelentek meg, ezzel párhuzamosan pedig az Európai Bizottság által megfogalmazott problémákat is sikerül lassan megoldani. Úgy tűnik, hogy minden területen kedvezőbbé válik a légkör – fogalmazott a magyar diplomácia vezetője.

Kapcsolódó elemek