Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 300 milliós támogatás munkahelyteremtésre

Több mint 300 millió forint támogatást nyertek el Tolna megyei kis- és középvállalkozások (kkv-k) a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő pályázatán - jelentette be a Tolna Megyei Kormányhivatal munkaügyi központjának vezetője pénteken Tamásiban, sajtótájékoztatón. Hozzátette: a pályázatok elbírálásánál többek közt szempont volt, hogy a vállalkozás hátrányos helyzetű településen működjön, és elsősorban termelő tevékenységet folytasson.


Dátum: 2012-06-08 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:36.499405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tKeller Anikó beszámolt arról, hogy 28 cég, vállalkozó összesen 341 millió forintos támogatásból 176 főt foglalkoztat két évig. A nyertesek vállalták azt is, hogy a meglévő 566 munkahelyet szintén megőrzik két éven át. Az új foglalkoztatottak közül 166 regisztrált álláskereső, és 26 roma származású - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Mint mondta, a pályázatok elbírálásánál többek közt szempont volt, hogy a vállalkozás hátrányos helyzetű településen működjön, és elsősorban termelő tevékenységet folytasson. A sikerrel pályázó kkv-k közül tizenegy termelő, tizenhárom szolgáltató, négy a kereskedelmi szektorban működik.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A megyei munkaügyi központ legfrissebb, április adatai szerint Tolna megyében 2012. első négy hónapjában a munkanélküliségi mutató 16,3 százalékról 13,7 százalékra, a nyilvántartott álláskeresők száma 16.837-ről 14.129-re csökkent.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Tolnában mintegy 2.300 főt foglalkoztatnak a Startmunka és más, országos közmunkaprogram keretében; a nyílt munkaerőpiacon áprilisig mintegy 400-an találtak - a munkaügyi központ vezetője szerint - elsősorban szezonális jellegű munkát.', '']

Kapcsolódó elemek