Napi egyszeri meleg étkezés 110 ezer gyermeknek részben állami forrásból
Több mint 110 ezer gyermek számára biztosítják a napi egyszeri meleg étkezést a nyári szünetben azok az önkormányzatok, amelyek összesen mintegy 2,4 milliárd forint támogatást kaptak a kormányzat által kiírt pályázaton - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2012-06-08 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:37.666953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0Az önkormányzatok a gyerekek számára csaknem 50 napon át biztosítják az étkezést. A tárca emlékeztetett arra, hogy a támogatás odaítélése a korábbi elvi keretösszeg meghatározása helyett a tavaly átalakított rendszer alapján történik, így mód nyílik a települési önkormányzatok eltérő helyzetének értékelésére, és figyelembe vehető az önerő bevonása is.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Közölték, változást jelent az is, hogy az új szabályok alapján felmelegíthető készételt már nem adhatnak a gyerekeknek, továbbá 30 százalékban kötelező a kistermelők vagy mezőgazdasági vállalkozók által a települések 40 kilométeres körzetében megtermelt vagy előállított alapanyagból készített étel biztosítása.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az Emmi szerint a gyermekek így jobb minőségű ételhez juthatnak, ugyanakkor mód nyílik a helyi termelők támogatására, és az elmaradott és munkanélküliséggel sújtott települések is előnyt élvezhetnek.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A pályázaton előnyt jelentett, ha az önkormányzatok vállalták, hogy megszervezik a gyermekek felügyeletét, illetve szabadidős programot biztosítanak; ez utóbbit 322 pályázó vállalta. Az előírtnál nagyobb arányú önerő biztosítása is előnyt jelentett, ezzel 27 település élt.', '']