Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszűnhetnek a fix összegű szabálysértési pénzbírságok

Megszüntetné a közlekedési szabálysértésekre kiróható fix összegű bírságok lehetőséget Bíró Márk fideszes országgyűlési képviselő.


Dátum: 2012-06-08 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:40.398223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA politikus - aki a Fidesz-frakcióban a közlekedési szabályok és szankciók átalakításáért felel - pénteken nyújtotta be a parlamentnek az erre vonatkozó módosító indítványát. Javaslata törölné a szabálysértési törvénynek azt a részét, amely lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy a közlekedési szabálysértések esetében - a pénzbírság legalacsonyabb és legmagasabb mértékére vonatkozó rendelkezés keretei között - rendelettel állapítsa a pénzbírság kötelező mértékét.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Ezzel összefüggésben a fix mértékű pénzbírsággal kapcsolatos további passzusokat is törölné a jogszabályból Bíró Márk. A fideszes képviselő indoklása szerint a fix összegű pénzbírságok lehetőségének megszüntetésével tulajdonképpen a - szintén a szabálysértési törvényben részletezett - mérlegelési jogát kapná vissza a szabálysértési hatóság, így "a személyi körülmények figyelembevételével lehetne -tól -ig kiszabni a szabálysértési bírságot".

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Fidesz szakpolitikusai, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők májusban döntöttek arról, hogy a KRESZ módosítása és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetések "életszerűvé szabása" érdekében munkacsoportot alakítanak.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Bíró Márk - aki a jelenleg hatályos KRESZ gyökeres felülvizsgálatát vagy egy teljesen új közúti közlekedési szabályozás megalkotását javasolja megfontolásra - az ezt megelőző Fidesz-frakcióülésen közölte, hogy túl szigorúnak tartja a jelenlegi közlekedési szabályokat, továbbá jelezte, hogy magasak a büntetési tételek.', '']

Kapcsolódó elemek