Közös útlevél áruknak az EU-mediterrán zónában
Az Európai Unió és a Földközi-tenger menti országok alkotta övezet kereskedelmi miniszterei megállapodtak abban, hogy közös útlevéllel látják el áruikat, amely lehetővé teszi a mediterrán országok számára, hogy kedvezményes vámjogokat élvezzenek.
Dátum: 2003-07-10 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:15.252013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az útlevél az áruk pontos eredetét nemzetközileg elfogadottan igazoló tanúsítvány, amelyből egyértelműen és gyorsan megállapítható a javak cserélhetősége is. Az uniós elképzelések szerint nemcsak az EU-tagállamokban és a tíz csatlakozó államban gyártott termékekre vonatkozik majd, hanem az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országaira (Norvégia, Izland, Svájc és Lichtenstein) és a Földközi-tenger déli partjának országaira is - hangsúlyozta Pascal Lamy kereskedelmi EU-biztos szóvivője.
Az EU és a mediterrán országok palermói találkozójukon újfent elkötelezték magukat az uniós szakzsargonban Euromed névre keresztelt együttműködési politika mellett, amely egyelőre elsősorban a kereskedelmi kapcsolatokat fogja össze, de folyamatban van egyfajta - más kontinensen fekvő országok EU-tagságához nem vezető - társulási viszony kiépítése is.
"Az eredetszabályozás harmonizációja az EU-mediterrán térségben nagy előrelépést jelent, mivel jelentős módon megkönnyítené a kereskedelmet a szóban forgó övezetben, és hozzájárulna egy teljes szabadkereskedelmi zóna létrehozásához" - hangsúlyozta az említett közös miniszteri konferenciának a közleménye. A most bejelentett döntés nyomán készülő útlevéllel "lehet majd gyapjúfonalat készíteni Marokkóban, gyapjút szőni Törökországban, inget készíteni Romániában és eladni az inget az egész övezetben, anélkül, hogy vámot kellene fizetni" - magyarázta a bizottsági szóvivő. Különösen jótékony hatás várható a textiliparban, mivel a térség termelői igen nagy mértékben egészítik ki egymást.
Az EU-ban folyamatosan terjesztik ki az eredetigazolás rendszerét, amellyel egyebek között a súlyos állategészségügyi járványok terjedésének megakadályozására látnak újabb eszközt Brüsszelben. Segíti az igazolás az élelmiszerbiztonsági törekvések megvalósítását és a visszaélések elleni küzdelmet is.
Az új rendelkezéseket a jövőben be kell illeszteni a kétoldalú megállapodásokba és más olyan szerződésekbe, amelyek összekötik az övezet országait. Az EU-nak az úgynevezett barcelonai folyamatban részt vevő, Földközi-tenger menti partnerországai gyakran panaszkodnak arra, hogy a tizenötök a keleti bővítés miatt nem fordítanak rájuk elég figyelmet, és az unió a bővítés úgymond sínre tétele után most megpróbálja valamennyire helyrebillenteni az egyensúlyt.
A kétoldalú kapcsolatok szintjén az EU-mediterrán kapcsolatrendszer az EU és a Földközi-tenger menti országok közötti speciális társulási szerződésekben ölt testet, amelyek fontos megkülönböztető jegye a kelet-európai szerződésektől, hogy nem irányoznak elő teljes jogú tagságot. Az unió Tunéziával, Marokkóval, Izraellel, a Palesztin Hatósággal, Jordániával, Egyiptommal és Algériával írt alá ilyet, Libanonnal és Szíriával még folynak a tárgyalások. Három térségbeli ország - Törökország, Ciprus és Málta -, lévén európaiak, már a barcelonai folyamat kezdete előtt is társulási viszonyban volt az unióval, azóta tagjelöltté váltak, sőt a két sziget jövőre teljes joggal csatlakozik is az EU-hoz.
MTI-Panoráma-EU - fidesz.hu