Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült a Szeged-Hódmezővásárhely tramtrain megvalósíthatósági tanulmánya

Elkészült a Szeged és Hódmezővásárhely belvárosát közvetlenül összekapcsoló, a nagyvasúti és a villamospályát is használó tramtrain megvalósíthatósági tanulmánya.


Dátum: 2012-06-09 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:43.220139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tGöbl Vilmos sajtóreferens az MTI-nek elmondta, a hódmezővásárhelyi önkormányzat a Közlekedés Operatív Program pályázatán nyert el 164,5 millió forintos támogatást a részletes tanulmánytervek elkészítésére.

\xa0\xa0\xa0

A tanulmány készítése során végzett felmérés szerint a vásárhelyiek 11 százaléka hetente többször utazik Szegedre, a két város között elterülő ötezer fős Algyő lakosainak pedig több mint fele látogat el ilyen gyakorisággal a csongrádi megyeszékhelyre. Egy átlagos munkanapon 8 ezer utazás történik a két irányban közvetlenül Hódmezővásárhely és Szeged között, míg 7 ezer Algyő és a Tisza-parti város között.

\xa0\xa0\xa0

A Cowi Magyarország Kft., a Főmterv Zrt. és a Forrás Unió Kft. alkotta konzorcium szakemberei több lehetőséget is megvizsgáltak, végül a várható költségek és eredmények szempontjából a dízel-elektromos vegyes üzemű szerelvényeket mindkét városba bevezető elképzelés bizonyult a legkedvezőbbnek.

\xa0\xa0\xa0

Az elképzelések szerint a két város közötti vasúti pályát 100 kilométer/óra sebességűre fejlesztenék. Szeged-Rókus pályaudvarnál összekapcsolnák a nagyvasúti és a villamospályát, korszerűsítenék az állomásépületeket, Hódmezővásárhelyen pedig új, 3,3 kilométeres villamosvasúti pályát alakítanának ki. Hódmezővásárhelyen a Népkert állomás és a Nagyállomás között öt közbülső megállóhely lenne, amelyek helyét úgy választották ki, hogy a város lakosainak nagy része legfeljebb 500 méteres sétával közvetlenül is igénybe veheti az új közlekedési eszközt.

\xa0\xa0\xa0

A tervezet 6+2, egyenként 30 méter hosszú tramtrain jármű beszerzésével számol. A menetrendet úgy alakítanák ki, hogy a szerelvények csúcsidőszakban 20 perces követési idővel járhatnának, így a jelenlegi óránkénti egy MÁV-vonat megtartása mellett egy irányba összesen négy jármű közlekedne. A szegedi 1-es villamosvonalon minden második szerelvény lenne tramtrain.

\xa0\xa0\xa0

Hódmezővásárhely belvárosából Szeged központjába mintegy fél óra alatt juthatnának el az utasok, így az átszállás nélküli, környezetbarát, biztonságos közlekedési mód jelentős menetidő-megtakarítással járna.', 'A hódmezővásárhelyi közgyűlés legutóbbi rendkívüli ülésén a kezdeményezést Orbán Viktor kormányfő is a támogatásra érdemes projektek között említette. A terv – a szakértői vélemények\xa0 szerint - mindenben megfelel az EU irányelveinek, így megvalósításához várhatóan uniós források is igénybe vehetők – közölte a sajtóreferens.']

Kapcsolódó elemek