Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország ma stabil pénzügyekkel rendelkezik"+videó

Arra törekszik a magyar állam, hogy az adósság minél nagyobb részét forintra konvertálja devizából. Erről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beszélt a HírTV vasárnap esti, Versus című műsorában. Azt is hozzátette, hogy a kormánynak nem azért van szüksége az IMF-re, mert pénzre szorul. Felidézte, hogy a kormány megállapodott az Európai Bizottsággal, de az EKB-nak és az IMF-nek különvéleménye van.


Dátum: 2012-06-09 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:47.167656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal a Hír Tv Versus című műsorában

"Az IMF-re nem azért van szükségünk, mert nekünk pénzre lenne szükségünk. Örökültünk egy óriási mértékű hitelt, amit nem mi vettünk fel a Valutaalaptól, hanem az előző kormányok vették fel. Ráadásul nem is azért vették fel, mert a költségvetés volt bajban. Papírja van arról a mostani kormánynak, amit akkor az Államadósság Kezelő Központ állított ki, feketén fehéren le van írva, hogy az akkori pénzügyminiszternek, hogy az ország költségvetésének nincs szüksége IMF-hitelre. Akkor miért vették fel" - tette fel a kérdést Rogán Antal. "Azért vették fel, mert az ország bankrendszere alultőkésített volt, mert a nemzeti bank devizatartaléka kevés volt. Ezért volt szükség az IMF-hitel nagy részére, ezt viszont most nekünk, a költségvetésnek és az adófizetőknek kell visszafizetni" - mondta a frakcióvezető, aki ezt a hitelt hosszú lejáratú hitelnek semmiképpen nem nevezné, mert 2016-ig az egészet vissza kell fizetni. "A nagy részét a mostani kormánynak kell visszafizetni, ebből a legnagyobb lejárat éppen 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben esedékes" - emlékeztetett.

"Ma az IMF nem azért kell, mert ne tudnánk megoldani másféle hitelfelvételekk. Mi például jobban örülnénk annak, ha az államadósságot át tudnánk konvertálni forint irányba a deviza irányából, minél többet forint irányba" - fejtette ki Rogán.

"Az IMF kell egyfajta biztosítékként, azért kell, mert Európa recseg-ropog" - hangsúlyozta.

Stabil pénzügyek

A műsor elején Rogán Antal úgy vélekedett, hogy "Magyarország ma stabil pénzügyekkel rendelkezik". "Csökken az államadósság és csökken a hiány. Van honnan elrugaszkodnunk" - tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a magyar kormány a hiánycsökkentés politikáját csak külső nyomásra volt hajlandó, a frakcióvezető úgy reagált, hogy a kormány saját döntése volt, hogy csökkenti az államadósságot. "Brüsszel ösztönzött minket, hogy a hiányt csökkentsük, de az eszközökben jelentős eltérés volt. Brüsszel nem tanácsolta, hogy adót csökkentsünk, nem várták el tőlünk, hogy a családi kedvezményt érvényesítsük" - idézte fel.

Ebben az évben 5,5-6 milliárd euró körüli összeget újítunk meg adósságból. A portugálok közel 34 milliárdot, Spanyolország és Franciaország 800 milliárd eurót és a görögökre az EU segélyként ötször annyit költött, mint amiből az egész magyar államadósságot vissza lehetne fizetni - érzékeltette a nagyságrendeket a frakcióvezető.

Független a jegybank

A jegybank függetlenségét nehéz lenne vitatni. A jegybank határozott és karakán döntéseket hozott Magyarországon az utóbbi időszakban. Ezekkel a kormány nem is mindig értett egyet. Nem is befolyásoltuk a döntését. Annak ellenére, hogy a Parlament választotta meg a négy külsős tagját a monetáris tanácsnak, nem nagyon tud olyan döntést mondani, ahol mondjuk a jegybankban nem egyhangú, hanem 6-1, 5-2 arányú döntések születtek - magyarázta a kormánypárti politikus az MNB függetlenségével kapcsolatban.

Arra a kérdésre, hogy mióta húzódik már az IMF-tárgyalás, Rogán úgy felelt, hogy "nem rajtunk múlik". Az a baj, hogy nem egy féllel kell tárgyalni. "Van egy ötoldalú egyeztetés Frankfurtban a jegybanktörvényről. Az egyik oldalon a magyar kormány, és van négy másik oldal, mindegyik más-más véleménnyel van, egymáshoz képest is különböző. Mi eddig azt gondoltuk, hogy az iránymutató az Európai Bizottság. Az Európai Bizottság véleményét nagyjából elfogadjuk. Két kérdésben markánsan külön álláspontot foglaltunk el: az eskü és a fizetés ügye" - mondta.

Ma az van előttünk, hogy az Európai Bizottsággal megállapodtunk ugyan, de az EKB-nak és az IMF-nek ehhez képest különvéleménye van. Mi ezt is hajlandóak vagyunk tolerálni, de úgy, hogy a saját véleményünket is hozzátesszük. Ezek közül az IMF véleménye a fontos, hiszen az IMF-fel szeretnénk tárgyalóasztalhoz ülni. Erre kért és kapott időt Varga Mihály a Fidesz frakciójától - fogalmazott Rogán a jegybanktörvény módosításáról szóló szavazás elhalasztásával kapcsolatban.

Vége a zárószavazás előtti módosítgatásoknak

"A kollégáimat, a parlamenti képviselőket és a kormányt is arra kértem, hogy a következő időszakban a zárószavazás előtti módosítók intézményének vessünk véget" - mondta azzal kapcsolatban, hogy Áder János köztársasági elnök az elmúlt napokban több törvényt is visszaküldött emiatt. A frakcióvezető be fogja tartatni a házszabályt a képviselőcsoportban.

"Én azt fogom kérni, hogy az ilyen módosítókat csak egyben lehet beadni, de én inkább azt szeretném elérni, hogy ilyenek már ne legyenek, amikor a törvény zárószavazásra kerül, előtte dőljön el, hogy hogy néz ki" - emelte ki.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 163, 'source_type': 'media', 'source_id': 8879, 'target_type': 'article', 'target_id': 118552, 'relation_type': 'describes'}