Bagó: Ez egy permanens lejárató kampány + videó
Az a lejárató kampány, amely most már permanensen folyik hazánk ellen, valószínűleg a 2010-es választási eredménynek köszönhető, illetve annak a kilátástalanság-érzetnek, amit a szocialisták saját politikai sorsukat illetően éreznek – mondta Bagó Zoltán fideszes európai parlamenti képviselő az Echo TV Napi aktuális című műsorában, pénteken.
Dátum: 2012-06-09 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:47.626810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azért nem használom a tikos jelzőt, mert elméletileg meghívásos alapon történt a megbeszélés, de ezen gyakorlatilag olyan ügyek kerültek napirendre, amelyek egyfajta "bizalmas szocialista összeesküvést" is sejtethetnek – folytatta az előző gondolat kapcsán a fideszes EP-képviselő.
Bagó Zoltán elmondta, meglepődött, mikor egy német képviselőtársa hozta szóba a témát. Hozzátette, a sajtóból értesült arról is, hogy Göncz Kinga éles kritikát fogalmazott meg az Orbán-kormánnyal szemben június 5-én Brüsszelben egy romaintegrációval kapcsolatos egyeztetésen.
Göncz Kinga kijelentései kapcsán Bagó Zoltán úgy fogalmazott, sajnos az a lejárató kampány, amely most már permanensen folyik hazánk ellen, valószínűleg a 2010-es választási eredménynek köszönhető, illetve annak a kilátástalanság-érzetnek, amit a szocialisták saját politikai sorsukat illetően éreznek. A fideszes európai parlamenti képviselő véleménye szerint a következő két évben is lehet arra számítani, hogy folytatódik ez a tendencia, hiszen a szocialisták „sem a szép szóból, sem az érvekből nem értenek”. Ugyanakkor, mint mondta, az elmúlt másfél évben a magyar kormány, a néppárti képviselők, vagy az adott szakigazgatási szervek szinte tételesen és tudatosan megcáfolták azokat a kommunikációs paneleket, amelyeket évről-évre hallani lehet a szocialistáktól.
Ez egy permanens lejárató kampány. Én a kilátástalanságot érzem emögött – hangsúlyozta az előbbiekkel összefüggésben Bagó Zoltán. Beszélt arról is, azon nemzetközi média, amely nagyon erős baloldali politikai befolyásoltsággal bír, a legkisebb ügyet is képes felfújni, különösen abban az esetben, amikor magyar baloldali politikus külföldön a saját hazáját szidja. Ez egy kurrens téma. Addig sem kell mondjuk a spanyol, a német, vagy a francia baloldali sajtónak az otthoni gondokkal foglalkozniuk – mondta a fideszes EP-képviselő.