A vörös csillag fényei
Dátum: 2012-06-09 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:49.666875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Prugberger Tamás: Ma már a nyugati történészek előtt is világossá vált, hogy az a rémuralom, amelyet Lenin és Sztálin, valamint utódaik valósítottak meg a „vörös csillag” égisze alatt a kommunista Szovjetunió határain belül, bűnök és borzalmak egész sorával járt. Rekvirálásokkal, vagyonelkobzásokkal, valamint kitelepítésekkel, internálásokkal, kivégzésekkel, egész néptömegek éhhalálba kergetésével. Ugyancsak a „vörös csillag” volt a szimbóluma a Polpot vezette vörös khmereknek is, akik kiirtották rémuralmuk idején Kambodzsa lakosságának közel a felét, ilyen volt Mao Ce-tung Kínája, s ilyen ma az észak-koreai és a vietnami kommunista rezsim is.
Ugyancsak a „vörös csillag” égisze alatt terrorizálta a magyar lakosságot az 1919-es Tanácsköztársaság több mint négyhavi uralma idején Moszkva szellemi irányítása mellett. Továbbá a „vörös csillag” égisze alatt foglalta el Sztálin a balti államokat, megtizedelve és elhurcolva az ottani lakosság egy jelentős részét, hogy Lengyelország leigázásáról már ne is beszéljünk, ami a Szovjetunió és Németország közös akciója volt. Ez a Szovjetunió volt az, amely a második világháború után megszállta a közép-európai államokat, és diktatórikus rendszereket vezetett be mindenütt.
Nem volt más a helyzet Magyarországon sem, ahol 1948-tól egészen az 1956-os októberi forradalomig egy rövid ideig tartó átmeneti enyhülést kivéve Rákosi Mátyás terrorisztikus diktatúrája érvényesült, amely a lényeget tekintve egészen 1963-ig fennállt, utóbb persze már Kádár vezetése alatt. Egyébként az 1956 előtti kemény diktatúra időszakának magyar címerét a többi hasonló sorsú „népi demokráciával” egyezően a „vörös csillag” uralta. De emlékezzünk csak, később sem tűnt el róla, csupán kisebb lett, s a tetejére szorult.