Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyenge lett a Renault első féléve

A francia Renault járműipari konszern közölte, hogy az idei első fél évben a tavalyinál 4,5 százalékkal, saját márkájából pedig 5,6 százalékkal kevesebbet adott el. A teljes eladott járműmennyiség, beleértve a Dacia és a Samsung kocsikat, megközelítette az 1 millió 225 ezer darabot.


Dátum: 2003-07-10 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:15.852362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az európai autópiac zsugorodása kényszerítette a Renault csoportot a tavalyinál érezhetően gyengébb eladásokra - derül ki a gyártó közleményéből. Eszerint az európai autópiac az idén 2,8 százalékkal lett kisebb a tavalyi első fél évinél.

Ugyanakkor azt is közölte, hogy júniusban már kedvező változásokat tapasztalt Nyugat-Európában, ahol féléves eladásaik visszaesése egészében elérte a 6,8 százalékot. A világ más részein azonban 4,4 százalékkal javított értékesítési eredményén a Renault.

Mint emlékezetes, már több gyártó jelezte idei első féléves eladásainak visszaesését, köztük a BMW, a Mercedes, a Ford. A francia Peugeot-Citroen csoport viszont 1,9 százalékkal javítani tudta eladásait.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek