Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Heteken belül indul az ócsai szociális lakópark építése

Heteken belül megkezdődik annak a nyolcvan lakásnak az építése a leendő ócsai szociális lakóparkban, amelybe a fizetésképtelen lakáshitelesek költözhetnek. Még nem választották ki a lakóparkba költöző 80 családot, a szempontokat viszont már kidolgozták.


Dátum: 2012-06-10 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:52.197986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelenleg a közbeszerzési pályázat második fordulója zajlik, így eldől, melyik cég fogja felépíteni a nyolcvan lakást. A tender fontosabb szempontjai közé tartozik, hogy ki milyen áron és milyen határidővel építi fel a házakat. Az építkezés egyébként közmunkában is történne, a pályázóknak ezzel is kalkulálniuk kell – mondta a Kossuth Rádiónak Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, hozzátéve: abban bíznak, hogy júniusban szerződést tudnak kötni az ajánlattevőkkel, akik így megkezdhetik a munkát.

A helyettes államtitkár megerősítette: az építkezést start mintaprogramként valósítják meg, azaz közfoglalkoztatottaknak adnak munkát. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mint építtető már 550 ember foglalkoztatására között szerződést a munkaügyi központtal, az első szűrést pedig már el is végezték.

Szaló Péter elmondta: még nem választották ki a 80 családot, de az illetékes szaktárca a kiválasztás szempontjait már kidolgozta.

Közben Bukodi Károly, Ócsa polgármestere arról számolt be, hogy a település uniós pályázatból támogatást nyert egy bölcsőde építéséhez, amelyet már a beköltöző családok is igénybe vehetnek majd. A polgármester azt is elmondta, hogy az óvoda bővítése is napirenden van.

Kapcsolódó elemek