"Ez olyan, mint egy élve eltemetés" + videó
Nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását a kormány – jelentette ki az igazságügyi államtitkár a Hír Televízió Kontraszt című műsorában.
Dátum: 2012-06-11 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:57.912540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta: hogyha valaki abba belegondol, hogy egy 20-30 éves elkövetőt úgy ítélnek életfogytiglanra, hogy teljesen kizárják a szabadulást, vagy esetleg egy nagyon hosszú feltételes szabadlábra bocsátási időt határoznak meg, akkor ez olyan, mint egy élve eltemetés. Ennek legalább annyira komoly visszatartó ereje van, mint a halálbüntetésnek.
A tettel arányos legyen a büntetés
Répássy Róbert június 8-án a Nemzeti Fórum közéleti akadémián tartott előadásában azt emelte ki az új büntető törvénykönyvvel (Btk.) kapcsolatban, hogy az egyik legfontosabb elvárás a szigorúság, de fontos szempont a közérthetőség és a következetesség is. Kiemelte, hogy az is elvárás, hogy a Btk. belső büntetési rendszere arányos legyen, vagyis „a tettel arányos legyen a büntetés”. Répássy egy interjúban a fegyvertartás szabályairól is beszélt, hangsúlyozva: ezt továbbra is komoly kontroll alatt kell tartani.
Ismert, a kormány és a parlamenti szakbizottság sem támogatja a jogos védelem szabályainak kiterjesztését oly módon, hogy büntetlenséget kapjon, aki az élet kioltására is alkalmas eszköz telepítésével védi magát vagy tulajdonát, és a támadó halálát okozza.