Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2014 májusáig elkészülhet a Kossuth tér rendezése

2014 májusáig elkészülhet a Kossuth tér rendezése - hangzott el az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának hétfői budapesti ülésén.

Dátum: 2012-06-11 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:00:59.170097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Bakos Emil, az Országgyűlés Gazdasági Főigazgatóságának vezetője elmondta: lezárult a beruházás lebonyolítására és tervezésre kiírt két nagy közbeszerzési eljárás, amelyekre áfa nélkül 280, illetve 502 millió forintot szánnak. Ebből eddig összesen 234 millió forintot fizettek ki.

Wachsler Tamás, a "nemzet főterének" megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője közölte, hogy a tervek szerint novemberben kezdődik meg a kivitelezés, és 2014 tavaszára készülhet el a beruházás. A tervek szerint az Országház oldalában térszint alatti látogatóközpontot és mélygarázst építenek, megnövelik a zöldfelületek arányát, és a parlament épülete a Duna felől is körbejárhatóvá válik.

Kapcsolódó elemek