Kocsis: Jó úton halad a rendőrség megújítása + videó
A kormánypártok rendet ígértek, amelynek része a korrupció felszámolása is - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői napirend előtti felszólalásában.
Dátum: 2012-06-11 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:01:04.769614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tKontrát Károly belügyi államtitkár a kormány programjára emlékeztetett, amely szerint nemzeti ügy egy új rendőrség megszületése. A kabinet ezért módosította a rendőrség jogállását, szervezetét, és hozta létre a Nemzeti Védelmi Szolgálatot.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Köszönetet mondott a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek, amiért szavazatukkal támogatták az erről szóló törvényt, amellyel megteremtődhettek a személyi, tárgyi és anyagi feltételek a szükséges munkához.', '']