"Magyarország mindannyiunk közös otthona"
Teljes meggyőződéssel csatlakozunk Áder János köztársasági elnök felhívásához, amelyben világossá tette, hogy hazánkban nincs helye a napokban Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért szóbeli támadáshoz hasonló eseteknek - közölte Belváros-Lipótváros Önkormányzata hétfőn.
Dátum: 2012-06-11 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:01:06.883972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják: a Belvárosban többször tettek már arról tanúságot, hogy náluk mindenki otthon érezheti magát, függetlenül attól, hogy mennyi idős, honnan származik vagy milyen vallást követ. Emlékeztetnek, hogy éppen néhány héttel ezelőtt helyezte el Rogán Antal polgármester az Élet Menete Alapítvány szobrának alapkövét.
Olyan műalkotásnak adtak helyet a városrészben, ami a vészkorszakot legyőző élet erejére emlékeztet majd minden jóérzésű polgárt, valahányszor elsétálnak mellette. "Ahogyan akkor is, úgy most is - ha kell, akár ezerszer - elmondjuk: hitet kell tennünk amellett, hogy Magyarország mindannyiunk közös otthona, ahol nem fér meg a kirekesztő gyűlöletkeltés! Csakis akkor építkezhetünk békésen tovább, ha ezt mindenki így gondolja" - zárul a közlemény.