Horvátországba látogat Romano Prodi
Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Zágrábba utazott, hogy átadja Ivica Racan horvát miniszterelnöknek az Európai Unió kérdőívét, amelynek alapján a bizottság kidolgozza majd válaszát Horvátország tagfelvételi kérelmére.
Dátum: 2003-07-10 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:18.069979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Prodi Zágrábban Stjepan Mesic horvát elnökkel és Ivica Racan kormányfővel a két fél egyre szorosabb kapcsolatának távlatairól tárgyal.
A horvát kormány idén februárban küldte el hivatalos tagfelvételi kérelmét az Európai Uniónak. Az EU elég vontatottan reagált erre, és csak jövő tavaszra ígérte a választ. Ennek keretében nyújtja át most Prodi azt a 2500 kérdésből álló jegyzéket, amellyel a bizottság igyekszik felmérni Horvátország helyzetét és kialakítani álláspontját arra nézve, mikor kezdhetők meg a csatlakozási tárgyalások.
A bizottsági elnök tárgyalásain nyilván szó lesz majd az EU legutóbbi, görögországi csúcsértekezletének arról az állásfoglalásáról, amely felvételi távlatot és fokozott támogatást ígért öt nyugat-balkáni országnak - Horvátországon kívül Szerbia-Montenegrónak, Bosznia-Hercegovinának, Albániának és Macedóniának.
Horvátországot nem elégíti ki sem ez a időrend nélküli távlat, sem az, hogy olyan országokkal került - legalábbis egyelőre - egy csoportba, amelyeknek a felkészültsége, tagságra való érettsége messze elmarad az övétől. A horvátok azt szeretnék elérni, hogy már Bulgáriával és Romániával együtt 2007 táján kerülhessenek be az unióba. Az EU viszont eddig nem sietett elébe menni a horvát igénynek, és ha tervei szerint jövőre befejezi a csatlakozási tárgyalásokat Bulgáriával és Romániával, Horvátország már aligha hozhatja be a két balkáni országot.
Sok múlik tehát majd azon, miként foglalnak állást a horvát törekvések ügyében az EU nagy országai, főleg Németország. Az Európai Parlamentben a két legnagyobb politikai frakcióban, a néppártiban (EPP) és a szocialistában (ESP) a magyar Országgyűlés aktív megfigyelőinek tevékeny támogatásával már van törekvés arra, hogy Horvátországot az EU emelje ki ebből az ötös csoportból, de ennek az eredménye egyelőre még nem látható.
MTI - fidesz.hu