Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mesepark és meseiskola Esztergomban

Magyarországon egyedülálló kezdeményezésként mesepark és meseiskola létrehozását tervezik Esztergomban - tudatta Gulya István, Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának sajtóreferense.


Dátum: 2003-07-10 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:18.389145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta, a Prímás-szigeten, a Kis-Duna hídtól északra fekvő területen, csaknem nyolc hektáron létrehozandó új létesítmény a családok számára kínál majd szórakozási lehetőséget.

A mesepark a magyar népmesék, mondák és legendák szereplői mellett felvonultatja a legújabb keletű magyar mesevilág alakjait is. Így kaphat helyet a Mézga-család mellett Vuk, Kukori és Kotkoda, vagy Vízipók és társai, valamint a Futrinka utca lakói. A meseparkban az alakok a legkülönbözőbb méretben és formában jelennek majd meg, a beöltözött emberektől a miniatűr bábukig.

"A kezdeményezés páratlan, hiszen sehol a világban nincs hasonló, a magyar mesefigurákat bemutató terület. Reményeink szerint 2006-ban megnyithatjuk a meseparkot Esztergomban" - hangsúlyozta a sajtóreferens.

A tervekben szerepel a meseparkhoz szorosan kapcsolódó meseiskola létrehozása is, amely a csoportosan Esztergomba érkező általános iskolások számára nyújt igényes, akár többnapos programot.

A város vezetői úgy határoztak, hogy elkészíttetik a mesepark és meseiskola terveit. A tényleges beruházás a közbeszerzési pályáztatás után, várhatóan 2004 második felében indulhat.

A látványos beruházás célja az, hogy minőségi szolgáltatásokkal bővüljön a térségben az idegenforgalom, és még több hazai és külföldi turistát csalogassanak a városba és környékére. Várhatóan ez és más programok szervezése növeli az itt eltöltött vendégéjszakák számát is.

A Prímás-szigetet az önkormányzat kiemelt fejlesztési területként kezeli. Az elképzelések a sziget kulturális, idegenforgalmi, valamint sportolási lehetőségeit és ezekből adódóan a gazdasági funkcióját is erősítik. A sajtóreferens elmondta, újabb pályázatot írnak ki a Prímás-sziget északi csücskében csaknem 2 hektárnyi területen létrehozandó termál- és élményfürdő megépítésére.

A pályázók július 28-ig küldhetik be anyagaikat, közülük öttel tárgyal majd az önkormányzat. A fürdőnek 2005 februárjáig kell megépülnie. Az új pályázat kiírását az indokolta, hogy az előző ajánlattevők irreálisan magas árakat szabtak.

A vendégek idevonzását szolgálja Esztergomban az élményfürdő és a hozzá kapcsolódó szállodakomplexum, illetve a nemzetközi hajóállomás beruházási programja is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek