Kilencven nap
Dátum: 2012-06-13 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:01:32.992715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csákó Attila: Hogy kétsebességes lesz-e Európa?
Megítélésben már most két Európa létezik: a görögöknek sokáig elnézték a linkeskedést, a meghamisított költségvetési adatokat, míg a magyar kormány úgy kapott dorgálást, hogy egyensúlyt teremtett a költségvetésben, az államháztartás hiánya az idén és jövőre is nagy valószínűséggel a GDP három százaléka alatt – amire a rendszerváltás óta nem volt példa – marad. De ez nem számított, nem dicséret járt, hanem kétkedés, úgysem sikerül, s beígérték, be fogják fagyasztani a Magyarországnak járó 145 milliárd forintnyi uniós kohéziós támogatást. Végül Orbán Viktor meggyőzte az Európai Bizottságot, amely azt javasolja az uniós pénzügyminiszterek tanácsának, ne zárolja a pénzeket.