Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négymilliárd forintot kaphatnak a fiatal mezőgazdasági termelők

Új pályázatok indulnak a Darányi Ignác Tervben, júniusban több fontos kiírás is megjelent, illetve megjelenik - közölte V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2012-06-13 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:01:36.668286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A napokban várható kiírás keretében összesen 4 milliárd forintot kaphatnak a fiatal mezőgazdasági termelők - mondta el az államtitkár.

A vidéki turizmus ösztönzésére 6 milliárd forint, az élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére 5 milliárd forint áll rendelkezésre, ezek a pályázatok már megjelentek - mondta V. Németh Zsolt. Hozzátette: a következő hónapokban folyamatosan jelennek meg az újabb pályázatok, a következőt várhatóan az állattartó telepek korszerűsítésére írják majd ki.

Kapcsolódó elemek