L. Simon László lesz a kultúráért felelős államtitkár
L. Simon Lászlót kérte fel Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a kultúráért felelős államtitkári posztra szerdán. L. Simon László elfogadta a megbízatást, tisztségét június 18-tól tölti be - tájékoztatta az MTI-t a tárca.
Dátum: 2012-06-13 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:01:40.775822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megtisztelő számomra, hogy Balog Zoltán miniszter úr engem kért fel a kultúráért felelős államtitkári posztra. A felkérést tisztelettel elfogadom - olvasható L. Simon László szerdai közleményében.
Mint fogalmaz, a Szőcs Géza leköszönő államtitkár által megkezdett szakpolitikai munkát folytatni kívánja, még határozottabban képviselve a kulturális terület érdekeit. Választókerületem polgárainak képviseletéről államtitkárként sem fogok megfeledkezni. Kinevezésemet követően az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöki tisztéről lemondok - írja L. Simon.
Szőcs Géza, a kultúráért felelős eddigi államtitkár szerdán kérte felmentését az emberi erőforrások miniszterétől. Mint az MTI-hez eljuttatott közleményben fogalmazott, több szempont szól amellett, hogy "változtassak, és más feltételek közt próbáljam tovább szolgálni az eddig fontosnak tartott értékeket és ügyeket".