Az emberi erőforrások minisztere lehet az NKA elnöke
Csütörtökön kerül az Országgyűlés elé a Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) szóló törvény módosítása, amely szerint az NKA elnöke az emberi erőforrások minisztere lesz - közölte az MTI-vel a kultúráért felelős államtitkári posztot június 18-ától betöltő L. Simon László, aki alelnökként irányítja majd az alapot.
Dátum: 2012-06-14 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:01:51.223727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t"Már beszélgettünk a kinevezésemről egy ideje a miniszter úrral, mert érzékelhető volt Szőcs államtitkár úr távozási szándéka" - beszélt felkérésének előzményeiről.
\xa0\xa0\xa0
Mint elmondta, jelenlegi pozíciói közül a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöksége összeférhetetlen az államtitkársággal, míg az NKA elnökségét a törvénymódosítás értelmében Balog Zoltán miniszter veszi át tőle. "Létrehozzuk azonban az alelnöki posztot, ezt a miniszter úrral történt megegyezésünk értelmében én fogom betölteni" - közölte, hozzátéve: alelnökként nagyjából jelenlegi hatáskörei maradnak nála.
\xa0\xa0\xa0
L. Simon László értékelése szerint nehéz helyzetben van a magyar kultúra, amelyet a forráshiány jellemez. "Pénzügyileg nehéz lesz javítani a pozícióinkon, de azt is megpróbáljuk. Tegnap a kormány elfogadta a 2013-as költségvetés sarokszámait; az államtitkárság költségvetése várhatóan 10 százalékkal növekszik" - jelentette be.
\xa0\xa0\xa0
A leendő államtitkár hangoztatta, hogy számos olyan lépést is meg lehet és kell tenni, amelyhez nem feltétlenül szükséges pénz. "Odafigyeléssel, szakmai alázattal, megfelelő érdekérvényesítéssel nagyon sokat lehet javítani a kulturális ágazat dogozóinak hangulatán. Amikor nincsen pénz, akkor különösen oda kell figyelnünk a ránk bízott emberek lelkiállapotára" - fogalmazott.
\xa0\xa0\xa0
Legsürgősebb feladatai között az NKA törvény elfogadását és a miniszteri szervezeti struktúra átszervezését említette. Elmondta, egyértelművé kívánja tenni a döntési kompetenciákat, és ütőképes, korszerű, gyors reagálású főosztályi szerkezetet akar létrehozni, ha a közigazgatás ezt megengedi.
\xa0\xa0\xa0
"Az államtitkárság, a kulturális terület súlyát mindenképpen növelni kell, ezt államtitkárként nekem és a miniszter úrnak kell megoldanunk. Mivel mindketten parlamenti képviselők vagyunk, a döntéshozatali folyamatban képviselőtársainknál is jobban tudunk lobbizni a területünkért" - szólt céljairól.
\xa0\xa0\xa0
L. Simon László kifejtette, a külföldi magyar kulturális intézeteket összefogó Balassi Intézetet (BI) a kultúráért felelős minisztérium keretein belül látná szívesen, ezzel kapcsolatban meg kell kezdeni a tárgyalásokat a BI-t jelenleg felügyelő közigazgatási tárcával. "A külföldi magyar intézetek évtizedek óta mindig a kulturális minisztériumnál voltak, most, hogy új vezetése van a tárcának, nem látom indokát, hogy ne kerüljenek vissza" - jegyezte meg.
\xa0\xa0\xa0
A leendő államtitkár úgy vélte, a megyei múzeumi intézményhálózatnak a kulturális tárca fenntartásában kellene maradnia, erről azonban még Balog Zoltánnal és esetleg Orbán Viktorral is egyeztetnie kell, mert az érvényben lévő kormányhatározat a települési önkormányzatokhoz rendeli az eddigi megyei múzeumokat.', '"Amennyiben azonban a kormányhatározat érvényben marad, azt kell végrehajtanunk a legjobb tudásunk szerint, a múzeumi rendszert a legjobban szolgálva" - tette hozzá.']