Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

52 milliárdos Digitális Oktatási Alapcsomag a diákoknak

A versenyképes oktatás egyik alappillére, hogy a digitális kor követelményeinek megfelelni képes oktatási rendszert biztosítson a magyar állam minden, a köznevelésben résztvevő diákja számára - hangsúlyozta Giró Szász András Papp Istvánnal, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójával, valamint Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ugyanitt Papp István leszögezte: a Digitális Oktatási Alapcsomag a XXI. század legkorszerűbb tanulási környezetét teszi elérhetővé minden diák számára Magyarországon. Lázár János kiemelte: a Miniszterelnökség egyik legfontosabb célja, hogy Magyarországon a felzárkózás lehetőségét képes legyen biztosítani.


Dátum: 2012-06-14 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:01:55.145366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA versenyképes oktatás egyik alappillére, hogy a digitális kor követelményeinek megfelelni képes oktatási rendszert biztosítson a magyar állam minden, a köznevelésben résztvevő diákja számára – szögezte le. A kormány és a Microsoft együttműködése a magyar oktatási rendszer teljes egészére, összesen mintegy kétmillió általános és középiskolás diák, egyetemi hallgató részére biztosítja a Digitális Oktatási Alapcsomagot – jelentette be a kormányszóvivő.', 'Versenyképesség és esélyegyenlőség', 'Az alapcsomag részleteiről szólva Papp István elmondta, a szolgáltatáscsomag, amit\xa0a cég felajánlott a magyar\xa0tanulók részére,\xa0évi 52 milliárd forint értékű. A Digitális Oktatási Alapcsomag a XXI. század legkorszerűbb tanulási környezetét teszi elérhetővé minden diák számára Magyarországon, függetlenül annak lakóhelyétől vagy szociális helyzetétől – emelte ki a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója. Mint mondta, meggyőződésük szerint az alapcsomag jelentős lépés lehet a magyar oktatásban megszerzett tudás versenyképesebbé tételében, a magyar és a nyugati, illetve a vidéki és a nagyvárosi diákok közötti esélyegyenlőség megteremtésében is.

\n']

['\n\t\t\n\t\tA digitális tudás elsajátításának alapvető és legfontosabb helyszíne az iskola – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy az általuk összeállított csomag a magyar oktatás teljes rendszerének szól, az általános iskolásoktól kezdve az egyetemi hallgatókig. Ez a csomag alapvető szolgáltatásokat tartalmaz, amelyek nélkül a magyar diákok ma már nem lehetnének versenyképesek, de alap a szónak abban az értelmében is, hogy számtalan más szolgáltatás építhető rá erre – jelentette ki Papp István.', 'Cél a felzárkózás lehetőségének biztosítása', 'Lázár János a miniszterelnök és a kormány nevében megköszönte a felajánlást. Köszönöm a cég felajánlását a kormány nevében, Isten tartsa meg ezt a jó szokásukat – jegyezte meg. A politikus szerint a felajánlás egy olyan gesztus a diáktársadalom számára, amely nagyban hozzájárul a tanulás körülményeinek javításához, és a digitális hátrányaink - amelyek egyben versenyképességi hátrányaink is – lecsökkentéséhez. Elmondta, a Miniszterelnökség kiemelt feladata a következő két évben a koordináció lesz, különösképpen azokon a területeken, ahol felzárkóztatási kérdések, problémák vannak. A Miniszterelnökség egyik legfontosabb célja, hogy Magyarországon a felzárkózás lehetőségét képes legyen biztosítani, és ennek érdekében minden olyan program támogatásában, koordinálásában, előkészítésében részt vesz, amely ezt a célt szolgálja – fűzte hozzá.

\n']

['\n\t\t\n\t\tAz államtitkár aláhúzta: amikor Magyarország esetében előkerül a versenyképesség kérdése, előbb-utóbb eljutunk az oktatáshoz és a felzárkózási esélyekhez. A digitális analfabetizmus felszámolása, kétmillió diák tanulmányi körülményeinek javítása nagyban hozzájárul majd ezeknek a hátrányoknak a leküzdéséhez – fűzte hozzá. Lázár János tájékoztatott: az előkészítő munkában aktívan részt vett az oktatási államtitkárság és a kormányzati informatikáért felelős Vályi-Nagy Vilmos helyettes államtitkár.', '„Készek vagyunk a további együttműködésre”', 'Lázár János leszögezte: még bőséges tennivaló és pótolnivaló van a digitális nyelv területén, "nem vagyunk olyan gazdagok,hogy egy ilyen nagyvonalú felajánlást visszautasíthattunk volna". Készek vagyunk a további együttműködésre, tárgyalásokra, és arra, hogy lemaradásainkat jelentős mértékben csökkentsük. A Microsofthoz hasonló, minden nagyvonalú felajánlásra nyitottak vagyunk – fűzte hozzá.

\n']

Kapcsolódó elemek