Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pattanásig feszült a helyzet a Homokhátságon

A Csongrád megyei homokháti kistérség polgármesterei a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei hivatalától a garantált áras sertésfelvásárlási eljárás gyorsítását kérik. Álláspontjukat Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, Mórahalom polgármestere ismertette csütörtökön a Csongrád megyei városban tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-07-10 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:21.033592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kérésüket azzal indokolta, hogy az eljárás két hónapja alatt sok sertés túl fogja lépni a 220 kilogramm súlyhatárt.

A homokháti kistérségben mintegy ezer gazda foglalkozik több ezer sertéssel.

Elmondta: sokéves hagyományok szerint szerződtek a Pick Szeged Rt.-vel, ám a társaság a szerződött mennyiségnek csak a 28 százalékát kívánja felvásárolni.

Az agrárrendtartástól annak a problémának a kiküszöbölését kérik, amely a fagyasztott félsertés tárolásánál a magyar és az uniós szabályozás között fennáll. Kifejtette, hogy míg az Európai Unióban három hónapig lehet fagyasztott félsertést felhasználni élelmiszeripari célokra, addig Magyarországon ez az idő hat hónap.

- Amikor Nyugat-Európában lejár a szavatossági idő, a fagyasztott hús importként megjelenik Magyarországon - közölte.

Megjegyezte, hogy szerintük ez történt a Picknél is: az olcsó, lejárt szavatosságú dán sertéshús kiszorította a magyar termelőket a felvásárlási piacról.

Nógrádi Zoltán hangsúlyozta, hogy a homokhátság gazdái körében "pattanásig feszült a helyzet", hiszen az elmúlt év befektetései a sertéstartásban nem kamatoznak, az aszály pedig az őszi vetést és a jövő évi jövedelmet teszi kétségessé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek