Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ez a költségvetés az uniós válságra adott magyar válasz

A 2013-as költségvetés kiszámíthatóságot és stabilitást kell, hogy jelentsen Magyarország számára egy olyan időszakban, amikor az uniós gazdasági környezet egyértelműen romlik – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ugyanitt a nemzetgazdasági tárca vezetője azt hangsúlyozta, hogy a makrogazdasági mutatóink alapján már közeledünk a Visegrádi Négyek átlagához.


Dátum: 2012-06-14 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:01.618094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez a költségvetés az uniós válságra adott magyar válasz – hangsúlyozta. A jövő évi büdzsé – akárcsak az előző két évi - egy tudatos, megtervezett folyamat alapján készül el – jelentette ki a kormányszóvivő, emlékeztetve, hogy az államháztartási hiány immáron tartósan három százalék alatt van, amit az EU is elismer. Hozzátette, hogy az unió hamarosan megszünteti a hazánk ellen 2004 óta folyamatosan érvényben lévő túlzott-deficiteljárást.

Giró-Szász emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt időszakban a kormány elfogadta a Széll Kálmán Tervre épülő konvergencia programot is, amit az unió szintén pozitívan fogadott. Hozzátette: az államadósság folyamatosan csökkenő pályán van, amit az Európai Bizottság is elismert a 2013-as évre vonatkozóan. A foglalkoztatottság témáját érintve a kormányszóvivő megjegyezte, hogy 2010 óta mintegy nyolcvanezer fővel bővült a munkavállalók száma Magyarországon. A kormányszóvivő kiemelte: a jövő évi költségvetés biztosítja a kabinet vállalásait, és a változások eredményeként a vállalkozások és az emberek mindennapi életben a javulást eredményezik.

Biztonság és kiszámíthatóság

Biztonságot és kiszámíthatóságot jelent az, hogy már az év közepén rendelkezünk a költségvetés alapszámaival, sarokszámaival és fejezeti részeivel – jelentette ki Matolcsy György, a nemzetgazdasági tárca vezetője. Elmondta: stagnáló gazdaságra kell felkészülni 2012-ben. Magyarázatképp hozzátette: az év első felében visszaeső, míg az év második felében - az előrejelzések szerint - már növekvő gazdaság lesz tapasztalható. E kettőből egy stagnáló gazdaság képe rajzolódik ki – jegyezte meg. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: 2012-ben sikerült Magyarországot eltávolítani az eurozóna déli sávjának a válságától. Hozzáfűzte: a makrogazdasági mutatók alapján már közeledünk a Visegrádi Négyek átlagához.

['\n\t\t\n\t\tSikerült az államháztartás hiányát 3 százalék alatt tartani, most már döntően saját erőnkből, és nem különleges, egyszeri intézkedések révén – hívta fel a figyelmet Matolcsy György, hozzátéve: csökken az államadósság, és bővül a foglalkoztatás. Tehát Magyarország távolodik, sőt eltávolodott a válságzónától, és közeledőben van a közép-európai térség vezető államaihoz – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter.', 'Tovább csökken az államadósság', 'Mint mondta, a kormány szerdai ülésén hozott döntés értelmében a költségvetés sarokszámai változatlanok, azonban a kiadási és a bevételi oldalt is megemelték. Változatlan tehát az, hogy 2013-ban már 1,6 százalékos bruttó hazai termékbővüléssel számolunk – jelentette ki. Ezzel összefüggésben megjegyezte: „a kormány szilárd véleménye, hogy a jövő év már egy beruházási fordulaton alapuló növekedési fordulat lehet”. „Még ennél is magasabb lehet a növekedési ütem, de ehhez nagyon sok minden kell: szükséges az, hogy a német gazdaság ne konyuljon le, és az eurózóna déli sávjában megoldódjon a válság” – fűzte hozzá, ugyanakkor rámutatott: ma már az is bizonyossá vált, hogy a magyar gazdaság előbb nyeri vissza növekedési képességét, minthogy megoldódna az eurózóna válsága.', 'A deficitről szólva elmondta, a kormány továbbra is tartja a 2,2 százalékos hiányt. Az államadósság bruttó hazai termékhez mért értéke 2013-ban újból csökken: 78 százalékról 76 százalékra – jelentette ki Matolcsy. Úgy fogalmazott, az Európai Bizottság által kiadott jelentés alapján csak öt ország lesz képes erre, Magyarország e szerint az előrejelzés szerint a második legjobb mutatóval rendelkezik.

\n']

A kormány változatlanul hagyta az árfolyam prognózist is, és 299,4 forintos euróárfolyammal számol. Az infláció továbbra is 4,2 százalék marad a javaslat szerint, és változatlan az az előrejelzése a költségvetésnek, hogy egy szerény beruházási fordulatot várunk – szögezte le a politikus. Ez azért lenne nagyon fontos, mert jövőre már egy nagyobb, 1600-1800 milliárd forintos uniós pályázati forrás lehívásra nyílhat lehetőség – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a kormány változatlanul hagyta a 2013-as költségvetés fogyasztási számát. A foglalkoztatással összefüggésben elmondta: a költségvetés második olvasatban jóváhagyott tervezete azzal számol, hogy százezer főnél is több, új nyolc órás, 12 hónapos munkahely jön létre Magyarországon. Emlékeztetett: 2010-ben a foglalkoztatás egy kicsivel 3,7 millió fő felett volt, 2011-ben 3,8 millió fő felé haladtunk. 2012-2013-ra a foglalkoztatás terén újra elérhetjük 3,9 millió fő feletti szintet, melyre példa utoljára a válság előtt, 2007-ben volt. 2013-ban az egyik legbiztatóbb trend, hogy Magyarország újra eléri a 2000-es évek legjobb időszakának foglalkoztatási szintjét – fűzte hozzá Matolcsy György.

A miniszter elmondta, a folyó fizetési mérleg 4 százalékos többletet mutat majd jövőre, az idei 2 százalékos többlet után. A főbb okok között az ipari nettó export-bővülést, az uniós forrásokat említette a politikus.

['\nVáltozatlanok a költségvetés sarokszámai', 'Matolcsy György arról is tájékoztatott, hogy a kormány a költségvetés sarokszámainak változatlanul hagyása mellett megemelte mind a kiadási, mind a bevételi oldalt; a deficit változatlanul 660 milliárd forint, mely 2,2 százalékos hiányt jelent. 15 500 milliárd forintra emelkedik a kiadási oldal, a bevételi oldal ennél 660 milliárddal kevesebb. Ez azt jelenti, hogy 170 milliárd forinttal emelkedik a kiadások szintje a költségvetés első tervezetéhez képest. Ebből 120 milliárd forintot a tárcák és egyéb állami szervek többletforrás-igényeinek kielégítésére fordítanak, mely nagyjából 60 területet érint. A növekedési kockázatok miatt 50 milliárd forinttal megemelik az országvédelmi alapot. Matolcsy György szerint az összességében 200 milliárd forintos tartalék elegendő.', 'A politikus beszélt a 170 milliárd forintnyi többletkiadások, illetve tartalékok előteremtéséről is. Matolcsy György elmondta, az eredeti költségvetési tervezet 130 milliárd forintos bevétellel számolt a pénzügyi tranzakciós illetékből, de ez most 280 milliárd forintra emelkedik. Ez az összeg még mindig alatta van a jogszabály-tervezetben rejlő 300-400 milliárd forint közötti bevételnek – jegyezte meg. Ez 150 milliárd forinttal nagyobb bevétel, és további 20 milliárd forint bevétel származik a közszféra és az állami szféra hatékonyságjavulásából. A kabinet szerdán úgy döntött, hogy a közszféra azon körében, melyre ráhatása van, elrendeli, hogy a kötelező nyugdíjba vonulás 62 év legyen. Nagyjából 10-11 ezer fővel csökken majd a közszféra állománya, melynek 20 milliárd forint a költségvetési megtakarítása – fejtette ki a miniszter.

\n']

Matolcsy György aláhúzta: a kormány tegnapi döntéseivel azt várja a 2013-as költségvetéstől, hogy az eurózóna válsága közepette befejeződjön a pénzügyi-költségvetési konszolidáció. Ha ezt sikerül elérni, akkor az egy komoly gazdaságtörténeti bravúr lesz – jegyezte meg, emlékeztetve arra, hogy hasonló 1925 és 1927, illetve 1945 és 1947 között sikerült.

A miniszter bejelentette: a kormány szerdai döntése alapján a mai napon véglegesítik a költségvetés tervezetét, melyet a holnapi nap során eljuttatnak a Költségvetési Tanácsnak és az Országgyűlésnek. Július 13-ig szeretnénk a költségvetés sarokszámait és a fejezeti végszámokat első döntéssel véglegesíteni, és legkésőbb szeptember 23-án elfogadni a véglegesnek tekinthető 2013-as költségvetést – jelentette ki Matolcsy György.

Jövő tavasszal kerülhet ki az ország a túlzottdeficit-eljárás alól

Matolcsy György szerint a túlzottdeficit-eljárásra jövő tavasszal véglegesen pontot lehet tenni. Két lépésben szeretnénk kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, az első lépés reálisan június 22-én lesz, amikor megszüntethetik a kohéziós alapok felfüggesztését, miután az Európai Bizottság legutolsó előrejelzése szerint jóval 3 százalék alatt - 2,7 százalék - lesz a magyar államháztartási hiány jövőre - mondta a nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön Budapesten. Megjegyezte, hogy a kormány előrejelzése szerint a hiány a GDP 2,2 százalékára csökken jövőre. A második lépés Matolcsy György szerint jövő tavasszal lehet, amikor Magyarország bebizonyítja, hogy 2012-ben 2,5 százalék volt a deficit, s meglesznek az első negyedévi adatok a jövő évi költségvetésből.

Kapcsolódó elemek