Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A szocialisták által ásott gödörből együtt kell kimásznunk" + videó

A kormány első két évéről rendezett vitanapot csütörtöki ülésén az Országgyűlés. Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője hozzászólásában kiemelte: nemcsak a költségvetési hiánycélt sikerült betartani, csökkenteni tudták a költségvetési hiányt és az államadósságot is.


Dátum: 2012-06-14 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:01.997090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal parlamenti vezérszónoklata

Sikerült lezárni a stabilizáció korszakát

Összegzésében kitért arra, hogy az elmúlt két évben a görög utat kellett elkerülni, Magyarország Európán belül egy súlycsoportban volt Görögországgal. Míg azonban Görögország messze nem került ki a válságból, "mi, magyarok viszont büszkék lehetünk". Magyarország polgárainak közös munkája eredményeként sikerült lezárni egy küzdelmes időszakot, a stabilizáció korszakát - hangoztatta, hozzátéve: nem csak a költségvetési hiánycélt sikerült betartani, csökkenteni tudták a költségvetési hiányt és az államadósságot is. Azt mondta, sikerült eljutni odáig, hogy az erőfeszítéseket az Európai Bizottság is elismeri, és közel van az ország ahhoz, hogy 2013-ra a mintegy tíz éve zajló túlzottdeficit-eljárás megszűnjön.

A magyar parlament 2010-ben egyértelműen a családok oldalára állt

Európában elsőként a magyarok vezették be az igazságos tehermegosztást - emelte ki Rogán Antal, hozzátéve: továbbra is azt gondolják, ez jó, és a következő két évben is ragaszkodni fognak az igazságos tehermegosztás politikájához. Amikor szavait a szocialisták padsoraiból nevetés fogadta, azt mondta, az MSZP-sek számára a bankok, a nagyvállalatok érdeke szent, és csak egy út volt: hogyan lehet növelni a személyi jövedelemadót, hogyan lehet fokozni a magyar családok terheit. A magyar parlament 2010-ben egyértelműen a családok oldalára állt, a gyermeket nevelő családok jövedelme emelkedni tudott - szögezte le, hozzátéve: új korszak következik, amelynek célja, hogy minél sikeresebbé tegyék a magyar embereket.

A múltat testesítik meg a szocialisták a parlamentben

Az elmúlt két év döntései közül kiemelte még a parlamenti és az önkormányzati képviselők számának csökkentését, és a kettős állampolgárságról szóló törvény megalkotását. Helyrehoztuk a csorbát, amit 2004. december 5. okozott - mutatott rá. Rogán Antal a szocialisták laptopján szereplő "fizess" feliratról azt mondta: ez régi kampányszlogenjük volt, de úgy tűnik, az új is ez lesz, ha valamiért véletlenül kormányra kerülnének, akkor a politika ismét a nagy cégek, bankok oldalára állna az emberek helyett. Megjegyezte: az, hogy a szocialisták ott ülnek a parlamentben, minden alkalommal emlékeztet arra, hogy Magyarországnak nemcsak jövője, hanem múltja is van. A múltat szerinte ők testesítik meg, Magyarország jövője pedig azon múlik, hogy a következő két évben tudják-e folytatni, és be tudják-e fejezni a változásokat.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3943, 'source_type': 'media', 'source_id': 8902, 'target_type': 'article', 'target_id': 118715, 'relation_type': 'describes'}