Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A megújult fertődi kastélyban lehet a hétvégén megtekinteni az Esterházy Madonnát

Az egyre inkább eredeti pompájában látogatható fertődi Esterházy-kastélyba látogat a hétvégén Raffaello Esterházy Madonnája a Múzeumok Éjszakájának részeként. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló látványos rekonstrukciónak köszönhetően a kastély a magyar és az európai kultúra egyik ékköve lesz, amelynek egyik fontos állomása az Esterházy Madonna bemutató is. A rendezvényt Zumbok Ferenc kormánybiztos nyitja meg szombaton este, a festményt szombat este 8 órától vasárnap reggel 6 óráig nézhetik meg az érdeklődők - közölte portálunkkal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, csütörtökön.


Dátum: 2012-06-14 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:05.247182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják: Raffaello Santi 1508-ban festett műalkotásának bemutatásához a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága készít egyedi és ötletes installációt felvillantva a reneszánszban készült más Madonna ábrázolásokat is. A különleges atmoszférához hozzájárul majd, hogy a kastélyt ma már több Esterházy-gyűjteményből származó műalkotás is díszíti a Szépművészeti Múzeum és a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága évek óta tartó együttműködésének eredményeként.

A közlemény kitér arra is, hogy a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójához fűződő állami teendők koordinálásával kapcsolatos feladatokkal a kormány Zumbok Ferenc kormánybiztost bízta meg. Az uniós forrásokból megvalósuló beruházás első - 1,6 milliárd forintos - üteme május 9-én zárult le. Már az eddig elvégzett munkának köszönhetően is látványos a megújulás.

Teljesen felújították a kastély homlokzatát, az emeleti dísztermeket, a lépcsőházat, a díszudvart, a bábszínház tetőszerkezetét, valamint új parkoló épült a látogatók számára. Újjávarázsolták a zenetermet, ahol Joseph Haydn csaknem három évtizeden át muzsikált. A díszudvart parkosították, a korábban nagy kiterjedésű kavicsos területet füvesítették és virágokkal ültették be.

Megjegyzik: a második, közel 2 milliárd forintos költségvetésű ütemre idén márciusban írták alá a támogatási szerződést. Ez év végéig új fogadóépület épül rendezvény- és vendéglátó terekkel, valamint befejeződik a kastély előtti útszakasz eredeti terepszintre süllyesztése és díszburkolása is. Látványosan megszépül a rózsakert, restaurálják a kínai lakk-kabinetet és a porcelánkabinetet, továbbá befejeződik a bábszínház és a narancsház épületének helyreállítása.

A harmadik rekonstrukciós ütemre a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága közelmúltban adta be a pályázatot. Ennek tervezett költsége 1,7 milliárd forint. Ebben a felújítási szakaszban a Haydn-örökség szellemében a nemzetközi kisugárzású zenei kultúra fellendítésének feltételeit szeretnék megteremteni - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek