Rekordkísérlet a tarhonyafesztiválon
Guinness-rekordra készülnek a csütörtökön délelőtt megkezdődött IV. Tarhonyafesztivál rendezői. Terveik szerint szombaton 16 órától húsz darab 50 literes bográcsban a világon egyedülálló módon egyszerre 160 kilogramm tarhonya felhasználásával készül 2003 adag étel. A főzésben Romániából és Németországból érkező vendégek is részt vesznek - közölte Simon János, a fesztivál szervezője.
Dátum: 2003-07-10 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:21.685389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idei tarhonyafesztivál első ízben kapcsolódik össze a Kézművesség 1000 éve Békés megyében elnevezésű kiállítással, amelyet a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) kézműves tagozata szervez.
A programmal kapcsolatban Vozár Márton, a megyei kamara idegenforgalmi bizottságának elnöke arra muatott rá, hogy az idegenforgalomhoz kapcsolódó üzletekben rengeteg giccs található. Ez ellen a bizottság is tiltakozni kíván, csakúgy, mint az évszázados hagyományokat őrző kézművesek. Ezért fontos, hogy a fesztiválon az igazi mesterek megmutathatják magukat és portékáikat.
Hódsági Tamás, a BMKIK elnöke a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón arra mutatott rá, hogy a négynapos fesztiválon egyszerre jelenik meg az idegenforgalom, a gasztronómia és a kézművesség, és az ilyen komplex rendezvények segíthetnek kilábalni a megye rossz gazdasági helyzetéből.
Prohászka Béla, a gyulai Erkel szálloda főszakácsa elmondta, hogy a népi eredetű hagyományos ételeknek is van létjogosultsága a minőségi vendéglátásban. A fesztivál idején például Magyarország legnagyobb szállodaláncának 16 egységében tarhonya alapú ételeket is kínálnak.
MTI - fidesz.hu