Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötpárti egyeztetés a riói klímacsúcsról

Áder János köztársasági elnök meghívására a Sándor-palotába érkezik az öt parlamenti frakció képviselője, akikkel a június 20-án kezdődő, a fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 konferenciával összefüggésben tanácskozik az államfő.


Dátum: 2012-06-15 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:08.649915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A délelőtt 10 órakor kezdődő megbeszélésen a Fidesz-frakciót a képviselőcsoport vezetője, Rogán Antal, a KDNP-t pedig Harrach Péter frakcióvezető képviseli. A szocialistáktól Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető, a Jobbik részéről Balczó Zoltán frakcióvezető-helyettes, az Országgyűlés alelnöke érkezik, míg az LMP nevében Schiffer András országgyűlési képviselő vesz részt a megbeszélésen.

A Rio de Janeiróba tervezett konferencián a magyar álláspontot Áder János képviseli. Az államfő hétfőn küldte el a frakcióvezetőknek a mai ötpárti találkozóra szóló meghívó levelét . Áder János szerint a téma kapcsán a Magyarország számára alapvetően fontos érdekek messze túlmutatnak a választási ciklusokon, kormányzati időszakokon, és magasan felette állnak a napi pártpolitikai vitáknak. Levelében Áder János úgy fogalmazott: Földünk növekvő népessége, ipari civilizációnk globális fejlődése mind erőteljesebben irányítja rá figyelmünket arra, hogy természeti erőforrásaink végesek. "Ma már nemcsak az a kérdés, miképp leszünk képesek jó gazda módjára sáfárkodni energiaforrásainkkal, hanem az is, miképp óvhatjuk meg az emberi, s vele együtt minden földi élet forrását jelentő vizeink, levegőnk, valamint termő- és erdők borította földjeink minőségét; hogyan tehetjük fenntarthatóvá, azaz az utánunk jövők számára is átadhatóvá és folytathatóvá mindazt, amit fejlődésnek hívunk" - áll a dokumentumban.

Kapcsolódó elemek