2016-ra készülhet el az új nemzeti stadion
Új nemzeti stadion épülhet fel a Budapesti Olimpiai Központban, vagyis a Puskás Ferenc Stadion mellett. A tervezett létesítménybe az elképzelések szerint 65 ezren férnek majd be. Névszavazást is terveznek az új stadionról.
Dátum: 2012-06-15 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:09.374176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vígh László a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a 180 percben elmondta, internetes is lehet majd voksolni. Jelenleg városépítési ötletpályázat zajlik, amely nagyjából augusztus végén, szeptember elején ér véget, és az új építmény elnevezésére is addig lehet szavazni. Vígh Zoltán elmondta még, ő arra szavazott, hogy az új létesítmény is Puskás Ferenc nevét viselje, és reméli, a voksolók többsége is emellett dönt.
Az akció indokáról a kormánybiztos azt mondta, a híradásokból is kitűnik, hogy a sportkedvelők részéről nagyon nagy az érdeklődés a nemzeti stadion iránt, ezért fontos, hogy ők is részt vehessenek a névadásban. Az már eldőlt, hogy a régi stadion marad, az új létesítmény pedig pluszba épül fel. A mostani Puskás-stadionból nagy nemzetközi versenyekre is alkalmas atlétikai központtá válik, míg az új intézmény az UEFA elvárásainak is megfelelő ötcsillagos labdarúgó-stadion lesz.
A beruházás 2016 közepére készülhet el. A költségek kapcsán Vígh László azt mondta, a nemzetközi – ukrán, lengyel, svájci, német – példákat figyelembe véve 3-4 ezer euróba kerül egy ülőhely, ami 60-80 milliárd forint összkiadást jelenthet.
A kormánybiztos a régi stadionról elmondta, annak a felső karéjával tenni kell valamit, mert balesetveszélyes. Még zajlanak a statikai vizsgálatok, de a kormánybiztos szerint arra számítanak, hogy olcsóbb lesz felújítani, mint elbontani.