Az utolsó simításokat végzik a jegybanktörvény módosításán + videó
Az utolsó simításokat végzik a jegybanktörvény azon a módosításán, amelyet a jövő héten be fogunk nyújtani a parlamentnek - jelentette ki Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az m1 Ma reggel című műsorában.
Dátum: 2012-06-15 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:12.068819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lényegében arról van szó: abban a kényes pontban, ami arról szólt, hogy a monetáris tanács vagy a jegybank menedzsmentje vegyenek inkább részt a végrehajtásban, abban tudunk egy olyan kompromisszumot találni, ami mindenkinek elfogadható. A stratégiai döntések a monetáris tanácsnál maradnak, a végrehajtás pedig a menedzsmentre hárul – tette egyértelművé Varga Mihály. Hozzátette: már túl vannak a módosítás szövegezésén, csak a jegybank, az EKB és a Valutaalap bólintására várnak. Szerinte ez meg fog történni. A magyar kormány akceptálni fogja azt a kérést, hogy újabb alelnök és újabb monetáris tanácsi tag kinevezésére ne kerüljön sor a jelenlegi jegybankelnök hivatali ideje alatt, 2013 márciusáig – emelte ki a tárca nélküli miniszter. Ha a jövő héten be tudjuk terjeszteni a jegybanktörvény módosítását a parlament elé, akkor arról június végéig szavazhatnak a képviselők, innentől kezdve csak a Valutaalapon és az Európai Unión múlik, mikor kezdőnek meg a tárgyalások. Szerintem megnövekedett annak az esélye, hogy ez még a nyár folyamán elinduljon – fogalmazott Varga Mihály.
Arra a kérdésre, miszerint mindez azt jelenti-e, hogy akár őszre megállapodás születhet az IMF-fel és az Európai Unióval, a miniszter azt mondta: először lássuk a medvét, nézzük meg, mi az a javaslatsor, amelyet az EU és az IMF vár tőlünk a tárgyalásokon! Vállalhatatlan, vagy a nemzeti érdekkel szembemenő pontokat nem fog elfogadni a magyar kormány – tette egyértelművé. Ma azt lehet mondani, hogy ha nyáron elindulnak a tárgyalások, akkor az ősz folyamán megszülethet a megállapodás – emelte ki Varga Mihály.