Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Színes programok a II. kerület ünnepén

Nemcsak a II. kerületieket várja az önkormányzat június 15-én este és 16-án egész nap a Millenárison. Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Kerület Napját, ahol fellép Váczi Eszter és a Quartet, a Budapest Bár és az Old Boys együttes. A rendezvény ingyenesen látogatható.


Dátum: 2012-06-15 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:14.488521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A II. Kerületi Önkormányzat június 15-én és 16-án tartja a városrész legnagyobb ünnepét, amelyen tartalmas szórakozást kínálnak minden korosztálynak. Váczi Eszter és zenekara, a Quartet lesznek az első fellépők 15-én este hét órától. Őket a méltán népszerű Budapest Bár követi fél 9-től a Millenáris nagyszínpadán.

Szombaton reggel 10 órától családi programokkal várják az érdeklődőket, ahol lesz -- elsősorban a gyerekeknek --  játszóház, mászófal, ugrálóvár, kézműves foglalkozás és vetélkedő.

Az Ízek utcájában a II. kerületi bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, szerb, ruszin és ukrán szakácsok főztjét 12–13 óra között ízlelhetik meg a kilátogatók. A kulináris élvezetek mellé autentikus néptánc-bemutatókat is kínálnak a nemzetiségi önkormányzatok.

Lecsókészítésben mérik össze  tudásukat a fél 2-kor kezdődő főzőversenyen a képviselő-testület tagjaiból, a Polgármesteri Hivatal munkatársaiból, a kerületi iskolák igazgatóiból, valamint a kerületi Rendőrkapitányság dolgozóiból szerveződő csapatok.  Az elkészült ételeket F. Nagy Angéla, számos szakácskönyv szerzője, Müncz Gábor, a Duna Palota séfje és Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere értékeli. A versenyműveket nemcsak a zsűri tagjai, hanem a kilátogató vendégek is megkóstolhatják. A kóstolást és a főzést zenei programok is kiegészítik: 16 órakor kezdődik az Alma együttes koncertje, majd a program zárásaként az Old Boys húzza a talpalávalót. Lesznek az egészséges életmóddal kapcsolatos információs pultok és játékok is, az idei Kerület Napja újdonsága pedig, hogy a KSH Könyvtár olvasósarokkal települ ki június 16-án a Millenárisra.

Kapcsolódó elemek